Közélet

Koronavírus, csütörtök: 261 fertőzött, költségvetés, szegedi matematikussal konzultált Orbán Viktor

Hazánkban 261 beteg, 28 gyógyult, 10 elhunyt, 100 fő karanténban és 8005 mintavétel az eddigi számadat a koronavírus okozta járványban. De nézzük összefoglalva mi történt ma?

ORSZÁGOS HELYZET

Több száz millió forintos költsége lesz a koronavírus elleni védekezésnek – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki online sajtótájékoztatón. Hozzátette, hogy a források megvannak a költségvetésben. Azt mondja, minden körülmény adott, hogy megállítsuk a vírus terjedését, hiszen minden lépést és intézkedést korábban hoztak meg, mint a környező országokban. A legfontosabb eszköznek a lélegeztetőgépet tartják, ebből jelenleg 2500 db van, de folyamatos a beszerzés.

A sajtótájékoztatón Gulyás köszönetet is mondott a Szent László kórház dolgozóinak, hiszen az mellett, hogy itt kezelik a legsúlyosabb betegeket, emberileg és lelkileg is nagy megpróbáltatás ez az ott dolgozóknak.

A betegség megelőzésében a legfontosabb eszköz a szájmaszk, amiből nagyon kifogytunk. Ezért a büntetés-végrehajtási intézetekben a nap 24 órájában hozzáláttak a maszkok készítéséhez.

SZEGEDI MATEMATIKUSHOZ FORDULT A MINISZTERELNÖK

Orbán Viktor célja, hogy több olyan információhoz jusson, ami segíti, hogy időben tudjanak lépéseket hozni a fertőzés további terjedésének megakadályozásában. A konzultáción részt vett egy szegedi matematikus is.

Sajnos megvan a 10. áldozata is hazánkban a koronavírusnak. Steven Dick a brit nagykövethelyettes csupán 37 éves volt. A diplomata 2019 júniusában érkezett Magyarországra.

A csoportos megbetegedések szakaszában vagyunk. Magyarországon is már bárki lehet hordozója a betegségnek. Jelenleg beazonosítottan 261 fertőzöttről lehet tudni.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb