Közélet

Lejtmenetben vannak a szegedi ingatlanárak (hanggal)

Lejtmenetben vannak a szegedi ingatlanárak, ingatlanpiac valamennyi szegmensét érzékenyen érinti a koronavírus járvány és a jövőben abból következő, elkerülhetetlen gazdasági válság. Göröncséri Hajnalka, szegedi ingatlanszakértővel beszélgettünk ezekről a várható hatásokról.

Március végén még nagyon nehéz jósolni, mondta Göröncséri Hajnalka. A bankok, a pénzügyi és gazdasági szektor az első munkanapot körülbelül június elejére teszi, erről elmondása szerint nemrég olvasott egy elemzést. Azonban még ez is borulhat, biztosat jelenleg senki nem tud mondani, tette hozzá.

Az albérleti piac első megtorpanása tavaly szeptemberben volt észlelhető. Ami viszont nagyobb, helyi visszaesést okozott, hogy a nagy számban jelen lévő, és fizetőképes iráni diákok hazamentek, ráadásul a riál, a fizetőeszközük értéke nagyon lecsökkent, az euróhoz képest is. Januárra úgy tűnt, némileg helyreáll az albérleti piac, és ekkor ütött be a járvány. A következőkben Göröncséri Hajnalka a szegedi albérleti piacról beszél, nem pusztán az iráni diákokkal kapcsolatban, hanem a várható, bár most még nehezen előrejelezhető válsághelyzetről. Azt is érdemes figyelembe venni, hogy az egyetemek ideiglenes bezárásával, bár digitálisan folyik tovább az oktatás majd a vizsgáztatás, de az albérleti piac szezonális helyzete is megbillen ebben az évben.

A vírus nem kímélte az ingatlanok tulajdonjogi vételárait sem. Ahogy Göröncséri Hajnalka elmondta, jelenleg az a helyzet, hogy a szektorban dolgozók megélhetése bizonytalan. Érdeklődő akad minden oldalról, akár albérletekről, akár ingatlan adásvételről beszélünk, de ezekben a hónapokban például Hajnalka sem szeretne senkit veszélybe sodorni azzal, hogy óvatlanul és indokolatlanul kimegy az utcára. Hasonlóan hozzá, a tulajdonosok vagy a főbérlők is nehezen, félve engednek be vevőket vagy albérlőket a lakásukba, és viszont. Így jelenleg üzletkötésre kevesebb az esély, sok ember az eladói vagy főbérlői oldalon le is vetetné ideiglenesen hirdetését a honlapokról. A panelok és családi házak ára már a járvány miatti veszélyhelyzetet megelőzően is észrevehetően alacsonyabb lett, ennek további csökkenése várható a későbbiekben is. A következőkben Göröncséri Hajnalka a szegedi tulajdonjogi ingatlanhelyzetről beszél:

Ahogy az hallható volt, a piaci szereplők arra kíváncsiak, hogy milyen mértékben csökkennek majd az árak. Göröncséri Hajnalka szerint biztosan lesznek kényszereladások, hiszen sok ember elveszíti vagy már el is veszítette munkáját. Viszont megjelentek a befektetők, és megjelentek azok a szereplők is, akik azért szeretnének ingatlanba befektetni, mert féltik pénzüket az ingadozó forint-euró árfolyam miatt. Ezen felül mindenki várja a kormány gazdaságélénkítő intézkedéseit, azok hatását is. Ezen hatásokat és a szereplők magatartását most azonban még nem lehet biztosan előrejelezni.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb