Mindenmás

Szegedi pszichológus: mindenkinek nehéz a bezártság, hát még alkoholistával vagy drogossal (hanggal)

A bezártság időszaka eleve nagyon nehéz mindenkinek. De van, akiknek még inkább. Dr. Szalma Ibolya, szegedi klinikai szakpszichológussal készült sorozatunkban ezeket a nehézségeket próbáljuk számbavenni, majd megnézni, hogyan lehet őket enyhíteni, van-e megoldás rájuk?

Még inkább nehéz a helyzete azoknak, akiknél egy alkohol-, vagy drogproblémákkal küszködő emberrel kell együtt élnie a családnak. Sajnos ilyenkor ez a probléma, legyen ez kicsi vagy nagy, de jelentősebb lesz. Erről beszélt nekünk Dr. Szalma Ibolya klinikai szakpszichológus.

Ez a helyzet persze elkerülhetetlen, ez az ember ott van a háztartásban, a családjával. Csökkenteni, ahogy utalt rá Dr. Szalma Ibolya, leginkább minél több közös programmal lehet, ezt érdemes megpróbálni. El kell terelni a figyelmét, amennyire ez egyáltalán lehetséges, szenvedélyének tárgyától.

Megint csak fontos hangsúlyozni, tette hozzá, hogy nem lehetnek berögzült modellek, hiszen eddig hasonló szituációval sem találkozhattunk, ilyen hosszú ideig. Néhány hét múlva talán már okosabbakat lehet mondani. Mindenesetre, ahogy elmondta, azoknak az embereknek is ezt próbálja javasolni, akik hozzá fordulnak tanácsokért. Szinte függetlenül attól, hogy mentálisan egészséges emberekeről van szó, vagy sem.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb