Szegedi Arcok

Szeged365 Húsvét: a szegedi evangélikus lelkész biztos abban, hogy Istennek üzenete van a számunkra

Ünnepi sorozatunk ezen részében ifj. Cserháti Sándort, a Szegedi Evangélikus Egyházközség igazgató lelkészét kérdeztük arról, mit jelent számára a húsvét és hogy hogyan ünnepli azt. A vele való beszélgetés emellett érintette azt is, hogy számítanak-e a hagyományok, élni kell-e azokkal, és kiveséztük azt is, hogy mit üzen Isten a koronavírus-járvánnyal az emberiségnek.

Az Ön számára mit jelent a húsvét?

Számomra is, pont úgy mint a keresztyének többsége számára a húsvét az egyik legfontosabb ünnep. Az idei évben pedig azt hiszem egy kicsivel konkrétabban is megmutatkozik az emberiség felelőssége. Mert, hiszen annyira minden összefügg mindennel és annyira egyértelműen kapcsolódik mindenki a másikhoz, hogy ez a fajta tudatos felelősségvállalás járvány ide, vagy oda, mindig bennünk kellene, hogy legyen. De sajnos sokszor nincs. Pedig Isten pontosan ezt tanítja.

Meg lehet azt fogalmazni, hogy mit üzen 2020-ban a húsvéton keresztül Isten?

Ez egy nehéz kérdés, én magam is napok óta azon dolgozom, hogy megfejtsem és átadjam az egyház tagjainak. Azt gondolom, hogy Jézus arra emlékeztet bennünket újra és újra, hogy úgy kellene élnünk az életünket, hogy az felelősségteljes és odaadásokban gazdag legyen. Jó lenne, ha a világjárvány lecsengése után a most kialakult jó szokások továbbra is megmaradnának. Az viszont sosem jó, ha félelemből vagy hagyományból, kötelességből kezdünk el hinni és Istenhez sodródni. Azt gondolom, hogy nem véletlen, hogy a koronavírus-járvány kitört és, hogy a tombolásának időszakába a húsvét is bele esik. Minden bizonnyal ez egy jel, egy figyelmeztetés.

Forrás: evangelikusok.hu

Mekkora jelentőséggel bírnak a hagyományok?

Ez változó. Minden egyház más-más hagyományhoz tartja magát. Mi evangélikusok sokkal inkább szellemileg szeretnénk mindig inkább felkészülni és megtisztulni a húsvétra. Ezt gyakran vannak, akik böjtöléssel és sok-sok imádkozással teszik.

Miben különbözik a szegedi Evangélikus Egyház istentisztelete a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzetben a többi, városbéli istentisztelettől?

A szegedi Evangélikus Egyház heti két alkalommal, csütörtökön és vasárnap egy-egy kis összevágott, zanzásított már-már meditációs jellegű videóban tárja hívei elé Isten igéjét, nem pedig élőben teszi azt meg a közösségi felületeken. Számomra az üres templomban való, online prédikálás idegen. De persze a videók tartalmának összeállítása sem egyszerű, fontos, hogy az mindenki számára fogyasztható és érdekes legyen. Viszont azt gondolom, hogy a kialakult helyzetnek köszönhetően a későbbiekben ez talán majd megreformálja azt, hogy ki, hogyan, milyen módon élhet Isten igéjének a befogadásával. A videók mellett természetesen telefonon tartjuk a legtöbbükkel a kapcsolatot, és különösen odafigyelünk az idősebb tagokra és azok folyamatos és biztonságos ellátására.

És végül Ön hogyan ünnepli a húsvétot?

Az idei évben kivételesen több idő jut a családra, a lelkészek ugyanis alapjáraton az ünnepnapokat munkával töltik. Persze élünk a hagyományokkal, mi is elfogyasztjuk az ünnepi ételt, de sokkal fontosabb az, hogy mindezt szellemileg hogyan éljük meg. Minden más kötetlenebb és nem feltétlenül a hagyományhoz ragaszkodó. Imádkozunk és hálát adunk azért, hogy Isten meghalt azért, hogy mi éljünk, feltámadt és képes megbocsájtani a bűneinket. És ez a legfontosabb.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb