Mindenmás

Szegedre is megérkezik a beharangozott lehűlés

A változó felhőzet mellett ma is többórás napsütésre számíthatunk Szegeden. Csapadék nem alakul ki. A déli, majd a délkeleti szél fokozatosan megélénkül. Reggel 6, délután 21°C körüli értékeket mérhetünk.

Holnap napközben egyre jobban megnövekszik a felhőzet, de csapadék inkább csak késő estétől az északi tájakon fordulhat elő. Napközben a délnyugati, estétől az északnyugati szél erősödik meg, ennek ellenére 20-24 fokos csúcsérték valószínű.

Kép: hellovidek.hu

Kedden azonban Szegedre is megérkezik a pedzegetett lehűlés. Míg a nap első felében szórványosan fordul elő eső, zápor, a déli óráktól észak felől csökken a felhőzet, és délután már csak egy-egy futó zápor, vagy hózápor alakul ki. 10-12 fok köré esik vissza a hőmérséklet.

Forrás: koponyeg.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb