Szegedi Arcok

A szegedi szertartásvezető aggódik az egészségéért és a vállalkozásáért

Pölös Petra immár három éve foglalkozik esküvők és különböző rendezvények dekorálásával, illetve szertartásvezetéssel. A Precision Decor & Rendezvény néven futó, egyéni vállalkozás vezetője tevékenységének nagy részét Szegeden és a környékbeli településeken űzi.

Az év elején berobbant koronavírus-járvány azonban az ő terveit és számításait is keresztbe húzta. Kijelenthetjük tehát, hogy a világjárvány senkit sem kímél. De vajon milyen hatást gyakorol a rendezvényszervező szerint mindez a térségben a turizmusra, a vendéglátóiparra és szórakoztatóiparra? Hogyan élik túl, ha egyáltalán túlélik ezt az egészet az egyéni vállalkozók? És vajon mennyi időbe telik majd a talpra állás? Többek között ezen kérdésekre adott választ a Szeged365-nek Pölös Petra.

Forrás: Pölös Petra

Kérlek ismertesd, hogy pontosan milyen hatást gyakorol a koronavírus-járvány rád, illetve a 2020-as évben megvalósítani kívánt terveidre, eseményeidre, rendezvényeidre, amelyek többsége már minden bizonnyal elhalasztásra, eltörlésre került?

A kialakult állapot minden ember számára új élethelyzetet teremtett. A félelem és a bizonytalanság érzete az emberek nagy többségénél a mindennapok része lett, és velem sincs ez másképp. Aggódom a saját és szeretteim egészsége miatt, és aggódom a vállalkozásom életben maradása miatt is. A jelenlegi helyzetre úgy tekintek, mint kényszerszünetre. A rendezvények egy része lemondásra, másrészt pedig elhalasztásra került. Remélem, hogy a későbbi időpontokra áttett esküvők már gond nélkül meglesznek majd tartva. Emiatt azt remélem, hogy az ez idáig befektetett munkámat és eredményeimet mindez nem teszi semmissé. Vagyis, hiszek abban, hogy nem a nulláról kell majd kezdenem mindent akkor, amikor végre elmúlik a veszélyhelyzet. Bízom abban, hogy még, ha nem is azonnal, de szépen, lassan helyrerázódnak a dolgok, és újabb ifjú párok keresnek majd meg, valamint ismét szuper eseményeket és különleges rendezvényeket varázsolhatok szebbé a dekorációimmal.

Forrás: Pölös Petra

Mit gondolsz, hogyan hat majd mindez a térségben a turizmusra és a vendéglátásra, azaz arra a két iparágra, ami a leginkább mozgatja a magyar gazdaságot?

Azt gondolom, hogy a turizmus és a vendéglátás is rövid időn belül talpra fog állni, mert az embereknek mindig is szüksége volt és ezután is szüksége lesz úgy a szórakozásra, mint a kikapcsolódásra.

Forrás: Pölös Petra

Van már esetleg koncepciód, ötleted arra, hogy a veszélyhelyzet megszűnése után hogyan építed újra mindazt, amit a koronavírus az idei évben romba döntött? Ha igen, lesz-e erre tartalékod, amihez nyúlni tudsz majd, illetve mennyi időbe telhet ez a bizonyos talpra állás?

A saját vállalkozásom egyengetésén felül, van szerencsém a családi vállalkozásba is besegíteni, ami jelenleg még működik. A fennmaradó időmben pedig rendszerezem és leltározom a készletemet, illetve minden erőmmel arra készülök, hogy még az idei évben megnyithassam saját irodámat. A talpra állás számításaim szerint nem vesz majd túl sok időt igénybe.

És végül, reményeid szerint mennyi idő alatt cseng le a járvány?

Azt remélem, hogy a nyár második felében már el tudjuk kezdeni a szezont, amely 2020-ban kivételesen késő ősszel zárul majd.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb