Szegedi Arcok

Szeged felett a nap: megszólalt Juronics Tamás és Barnák László

Az idei kőszínházi évad már nem fog folytatódni, valamint a tánc-, és balettművészekre is bénítólag hat a koronavírus-járvány miatti leállás. A jövőt nem látja senki, azt sem lehet tudni, vajon az emberek a korlátozások teljes feloldása után félnek majd társaságba menni, vagy épp ellenkezőleg, egyfajta kultúréhségük lesz. A szegedi színházi élet két szereplőjét, Barnák Lászlót és Juronics Tamást kérdeztük.

Rengeteg Szeged365.hu olvasót mozgatja a kérdés: mikor süt már ki Szeged felett (is) a nap? Tegnap a szegedi fesztiválok szervezőit, szórakoztatóipar szereplőit kérdezünk, ma reggel pedig a város ismert sportolóit: hogyan látják a jövőt?

Következzen két meghatározó karakter Szeged színházi életéből!

Már az új évadot tervezik a Szegedi Nemzeti Színházban

Az élet a színházban nem állt meg, hiszen azokat a munkálatokat végzik a műszaki kollégák valamennyi épületünkben, amikre sűrű időszakokban nem jut idő, mint például a rendszerezések, nagyobb karbantartási munkák, tájékoztatta a Szeged365.hu-t Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója. A dolgozók egy része szabadságon van, másik részük pedig ügyeleti rendszerben dolgozik, de vannak olyan tagjaink, művészek vagy adminisztratív munkatársak is, akik távmunkában dolgoznak.

Fotó: Színház.org

A színészek, noha közönség előtt játszani jelenleg nem tudnak, szintén kiveszik a részüket a munkából, tette hozzá. Példaként említette, hogy a színház közösségi felületein látható, hogy gyermekmesét olvasnak fel többen is, fejezetenként, napi váltásban. A szervezési folyamatok is zajlanak, az elmaradt előadások pótlása mellett a következő évadra esedékes programot is tervezik. Azt persze nem lehet megjósolni meddig tartanak a korlátozások, mondta, hiszen van olyan jóslat mely szerint a járvány felfutása június-júliusra fog csak kicsúcsosodni. Bízik abban, hogy nyár végére lecsenghet ez. Azt észleli, hogy a lakosság fegyelmezett, és ez segíthet a vírus terjedésének lelassításában. Legfontosabb az egészség megőrzése mellett a mentális egészség fenntartása, szögezte le Barnák László. Ehhez adhat élményt minden megosztott előadásuk is.

Fotó: Szabó Dávid

Az egy másik, nagyon fontos kérdés, hogy például a színház környezetében mikor indul el újra az élet. Hiszen a színház nem csak a művészekből és az ott dolgozókból áll, annak ugyanúgy részei a nézők, vagyis az egésznek a lényege a társasági együttlét. A színházi közeg meghatározója az együttes jelenlét. Ezért az online térben való megmutatkozás csak figyelemfelhívás, a korábbi színházi emlékek visszaidézése, de a személyes jelenlét adja az egésznek a sava-borsát. Hogy mikor fognak az emberek újra betérni a színházba, mint közösségi térbe, mikor veszik erre a bátorságot, mennyi idő kell ehhez, azt most nem tudja megjósolni.

Juronics Tamás: A világjárvány szörnyen hat a művészekre fizikai és szellemi szempontból is

Juronics Tamás, a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője szerint a koronavírus-járvány szörnyen hat a művészvilágra. Véleménye szerint hosszú időbe telik majd, mire minden újra a helyére kerül. Ennek ellenére ő is és a családja is igyekszik pozitív maradni és a kormány által meghozott rendeleteket betartani.

Fotó: magyateatrum.hu

„A világjárvány szörnyen hat a művészekre és nem csak bevételi szempontból, hanem fizikai és szellemi szempontból is. A táncosok, de ugyanúgy a színészek is a testüket és a lelküket használják fel annak érdekében, hogy alkossanak. Erre pedig most semmilyen módon nincs lehetőségük. Ennek ellenére mégis igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy a köztudatban maradjunk. Ehhez mi is, mint mindenki más az online felületeket használjuk. Itt a már meglévő repertoárunkból osztunk meg műveket, amiket az érdeklődők ismét vagy akár először megnézhetnek, ingyen. Emellett pedig időről-időre megszólaltatjuk a művészeinket is, akik elmondják a nagyérdeműnek, hogy hogyan tartják karba magukat ebben rendkívüli helyzetben.

Fotó: Szegedi Kortárs Balett

Juronics Tamás úgy véli, ebben az időszakban még talán egy kultúréhség is kialakulhat, ami a későbbiekben pozitívan is hathat a megfelelő mennyiségű és minőségű kultúra fogyasztására. Zárásképp kiemelte: reméli, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékokon már bemutatásra kerülhet az általa rendezett Sok hűhó semmiért című darab.

Pénteken a szegedi gazdasági élet és a turizmus meghatározó karaktereivel folytatjuk sorozatunkat. A ma reggeli Szeged felett a nap írásunk:

szerzők: Boros Tamás és Pósa Tamara

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb