Közélet

Pécsett és Egerben tesztelnek az idősotthonokban – mi a helyzet Szegeden?

Egy tegnap megjelent hír szerint Pécs és Eger önkormányzata úgy döntött, hogy önköltséggel a felügyeletük alatt működő idősotthonok lakóin és dolgozóin elvégeztetik a koronavírus-tesztet. Kíváncsiak voltunk arra, hogy Szegeden készülnek-e hasonlóra. A cikk megjelenésééig egyelőre csak az egyházmegyei fenntartású intézmények főigazgatójától kaptunk választ. Ők tesztet egyelőre nem végeznek, de minden szükséges óvintézkedést megtesznek.

Egyre több önkormányzat dönt úgy, hogy a felügyeletük alatt működő idősotthonok lakóin és dolgozóin elvégeztetik a koronavírus-tesztet, olvasható az ATV honlapján. Pécs és Eger már megkezdte ezeket a teszteket. Vajon Szegeden terveznek-e hasonlót?

Ritz Judit, a Szeged-Csanádi Egyházmegye fenntartásában működő a Bálint Sándor Egyházmegyei Szeretetszolgálat főigazgatója a Szeged365.hu kérdésére elmondta, hogy a gerendási intézményükbe, külön részlegbe és külön személyzettel elhelyeztek 8 olyan beteget, akiket a gyulai kórházból vettek át, és előzetesen negatív koronavírus tesztjük volt. Ez 2 hetes karantént jelent, és velük két hónapos fix szerződést kötöttek, eze pedigk után egyrészt a hozzátartozókkal egyeztetve, másrészt az intézmények kapacitásait mérlegelve fognak dönteni az idős emberek további elhelyezéséről. Korábban egyébként írtunk már a Bálint Sándor Egyházmegyei Szeretetszolgálatnak a küzdelméről és a járványhelyzet alatti intézkedéseiről.

Ritz Judit hozzátette azt is, hogy a Szeged-Csanádi Egyházmegye korlátlan mennyiségben biztosít számukra fertőtlenítő szereket, ezzel semmilyen probléma nincs és a jövőben sem lesz, ráadásul a vezetés a beszerzésben és a szállításban is maximálisan az intézmények segítségére van.

A Kálvária Sugárúti Védőotthon (Fotó: Szabó Dávid)

A tesztekkel kapcsolatban Ritz Judit elmondta, hogy még nem érdemes elvégeztetniük. Az országos karantén előtt 2 héttel az influenza vírus miatt karantént rendeltek el, azt megelőzően 2 héttel már csak maszkokkal lehetett belépni az intézményekbe. Ezek után kicsit nehezebb volt a maszkok beszerzése, de mindenkinek rendelkezésre állnak, jelenleg is. Mivel azonban a karantén nem új dolog a Bálint Sándor Egyházmegyei Szeretetszolgálat intézményeiben, így egyelőre azon az állásponton vannak, hogy a tesztekkel várnak egy kicsit, mert most egy aktuális képük lenne csupán a helyzetről, ami azonban, különösképpen a személyzet tekintetében napról napra változhat. Úgy kezelnek minden dolgozót, mint potenciális fertőzöttet és fertőző személyt, és a védőintézkedéseket ennek megfelelően hozzák meg, ez alapján kell a nővéreknek beöltözniük.

Ritz Judit Főigazgató (balra elől) fotó: Csongrád Megyei Kormányhivatal

Kérdéseinkkel megkerestük Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatát, mint intézményfenntartót. Amint a válaszuk megérkezik, természetesen azt is azonnal közöljük.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb