- Hirdetés -
Sport

Értetlenség és felháborodás – reagáltak az EHF döntésére a Pick-Szeged játékosok

Bár korábban már vázolták az Európai Kézilabda Szövetségnél ezt a lehetőséget is, meglepte és letaglózta a Kékeket, hogy a BL Final Four játék nélkül úszott el.


- Hirdetés -

Az EHF úgy döntött, a kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjét megrendezi ugyan Kölnben, idén decemberben, de a résztvevőkről a csoportban elért eredmények döntenek. Ez alapján a MOL-Pick Szegednek elúszott az esélye, hogy a pályán vívott párharcokkal legyen ott a legrangosabb kupasorozat utolsó állomásán.


- Hirdetés -

A legérdekesebb helyzetbe Jorge Maqueda került, hiszen a spanyol a szezon végén ahhoz a Veszprémhez igazol, amely a döntés értelmében ott lesz a final fourban, aminek addigra már a klasszis is a tagja lesz. Érdekes elméleti kérdés, hogy mi lett volna, ha a BL párharcokat lejátszák és a Pick és a Veszprém is bejut a legjobb négybe, akkor Maqueda melyik csapatban léphetett volna pályára….?A Nemzeti Sportnak adott interjút költözés közben. “Folyamatosan dobozokat pakolgatok, jövő héten utazok haza, Spanyolországba, így szinte alig van időm elolvasni a híreket, a közösségi médiát pedig már napok óta nem figyelem. Kicsit meglepődtem, mert eddig azzal hitegettek minket, hogy folytatni akarják a Bajnokok Ligáját. Szomorú vagyok, hiszen jól ment a játék a csapatnak, amelytől így nem tudok elköszönni, ahogy a szegedi szurkolóktól sem, akiktől olyan sok szeretetet kaptam. Veszprémiként térek vissza az újszegedi sportcsarnokba, ahol nem tudom, hogyan fogadnak majd. Abban egyáltalán nem vagyok biztos, hogy a decemberi final fourban én is játszhatok, várok az EHF döntésére erről. -nyilatkozta Maqueda.

forrás: www.pickhandball.hu

Mikler Roland érzései már egyértelműbbek a döntésről. A válogatott kapus a Kossuth Rádiónak mondta el, mit érez: “Nagyon felháborító és bízom benne, hogy ez valami áprilisi tréfa. Nem tudom hova tenni. Miért veszik el a lehetőséget azoktól a csapatoktól, amelyek előtt még nyitott lett volna a kapu? Nagyon szép, hogy a két csoport első két helyezettje megy a négyes döntőbe, de hol korrekt ez? Felháborító.”

A Szeged365.hu teljes stábja egyetért és együtt érez a MOL-Pick Szeged játékosaival. Ez a döntés olyan, mintha a labdarúgóknak a félidőben szólnának, hogy “Bocs, de ez lesz a végeredmény is….” Sportszerűtlen.


- Hirdetés -
- Hirdetés - - Hirdetés -

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb