Mindenmás

Egymás után négyszer buktak le ittas vezetéssel Hódmezővásárhelyen

Egy éjszaka alatt négyszer (!) állítottak elő ittas vezetés miatt egy testvérpárt Hódmezővásárhelyen, az ügyészség vádat emelt ellenük – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön. Az egyik tettesnek még jogsija sem volt, jön a hét rendőrségi sztorija…

Az eset még márciusban történt, a szóban forgó testvérpár egy rokonlátogatás során egész nap italozott, majd éjjel 11 körül az idősebb (speciel érvényes jogosítvánnyal nem rendelkező) férfi autóba ült, mert tankolni szeretett volna. Nem sokkal éjfél előtt a rendőrök igazoltatták, majd, miután kb felrobbant a szonda, előállították a rendőrkapitányságra. Az autót szintén ittas öccse vitte el a helyszínről, majd a kocsival ő ment egy óra múlva szabadon bocsátott bátyjáért. Pár perc múlva azonban a járőrök újra igazoltatták őket, és a fiatalabb férfit bevitték a rendőrségre. Az autóval a bátyja hajtott tovább, és tíz perc múlva az egyenruhások őt is megállították. Két órával később az időközben kiengedett fiatalabb testvér – már jogosítvány nélkül, de még mindig ittasan – újra autóba ült, de a rendőrök egy közúti ellenőrzést követően újra bevitték – tudatta Szanka Ferenc szóvivő. (forrás: MTI)

Nekünk valamiért ez a Dicaprio-jelenet ugrott be A Wall Street farkasa című filmből…

Sztííííív Meddön:

Nomeg a múlt hétvégi, szegedi drift-bajnok, aki a Londoni körúton zúzott le egy parkoló autót, nomeg saját magát is:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb