Sport

Elindult a “Trianon 100 Virtuál Maraton”- akár Szegeden belül is teljesíthető

A járvány miatt az eredetileg makói központtal tervezett futóversenyt virtuális sportrendezvénnyé alakították a szervezők. Így június 4-éig bárki teljesítheti a 100 kilométeres távot futva, kerékpárral, úszva vagy akár vegyesen és több részletben is. A nevezési díj egy részével a „Dr. Bugyi István Kórházért” Alapítványt segítik majd és érmeket is osztanak.

Trianon 100. évfordulójáról egy sporteseménnyel is megemlékeznek, amelyhez 100 kilométernyi sporttevékenységet kapcsoltak. A Csongrád Megyei Ömkormányzat és a Platán SE a rendezvény szervezésekor egy valós futó, kerékpáros eseményt szeretett volna megrendezni Makón, de a járvány ezt meghiúsította. Azonban az évfordulót még a világjárvány sem árnyékolhatja be, ezért a lebonyolítást újra tervezték, és egy virtuális sportrendezvénybe csomagolták. A megtett távval mindenki megemlékezhet a történelmi eseményről, a befizetett nevezési díjból pedig 500 Ft-tal a „Dr. Bugyi István Kórházért” Alapítványt segítheti.

Mindenki önállóan teljesíti a minimum 100 km-es távot, amit végül virtuálisan mérnek össze. A Szeged365.hu az esemény egyik főszervezőjét, Bednár Lászlót kérdezte.

László:”A 100 km-t egyben vagy több részletben, úszással, futással, kerékpározással vagy vegyesen is lehet teljesíteni, a felkészültségnek megfelelően. Egy szójáték is került az elnevezésbe: Trianon és triatlon, utalva a három próbára. A teljesített távok igazolása egy szabadon választott aktivitást-mérő program, ami lehet óra, telefon, stb. fotójának megküldésével lehetséges, ettől a héttől június 4-én, éjfélig”

A szervezők törekednek arra, hogy amit lehet, az a hagyományos versenyekhez hasonlóan valósítsák meg.

László: “A rendezvényről kisfilm és virtuális fotó-tabló is készül. Aki szeretne megjelenni ezeken a virtuális felületeken, a sportolás előtti, közbeni, utáni fotóit is elküldheti nekünk. Ezen kívül teljesítési emlékérmeket is adunk azoknak, aki teljesítik és igazolják is hogy több, mint 100 kilométert sportoltak ebben a hónapban.”

További részletek a szervező Platán SE és az esemény Facebook profilján.

https://www.facebook.com/events/706007343551148/

Korábban írtunk arró, hogy hogyan érintette a tömegsportrendezvényeket a koronavírus-járvány.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb