Közélet

Hivatalos: ezek a szabályok érvényesek Szegedre hétfőtől

Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet – közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa. Budapestre egyelőre még más szabályok vonatkoznak, bár a miniszterelnök mai bejelentése alapján ott is fokozatosan enyhítenek a korlátozásokon.

Kiss Róbert elmondta: a vendéglátóhelyeken már nemcsak a kerthelyiségekben engedélyezett a tartózkodás, hanem a vendéglátóhelyek belső zárt részében is. A dolgozóknak kötelező védőeszközt (orvosi szájmaszkot, sálat vagy kendőt) viselni. Az üzemeltetőnek pedig intézkedni kell a védelmi távolságok megtartására. Másik változás, hogy a szálláshelyek is fogadhatnak vendégeket.

A védekezés ezen szakaszában is hatályban marad a tömegközlekedési eszközökön és az üzletekben a védőeszközök kötelező viselésére, a távolság betartására, valamint az életkorhoz kötődő idősávok figyelembevételére vonatkozó szabályozás – tette hozzá.

Azok, akik megszegik a továbbra is érvényben levő szabályokat, szabálysértést követnek el, velük szemben a rendőrség fel fog lépni.

A védelmi intézkedések második üteméről elmondta azt is: június 1. után a temetést, illetve a házasságkötést követő családi rendezvényeket meg lehet tartani, ezekhez zenés szolgáltatást lehet biztosítani. Erről korábban a Szeged365.hu is írt.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb