Mindenmás

Ismét lehet külső helyszíneken is vért adni Szegeden: soha ennyien nem mentettek életeket a járványhelyzet óta

Mióta kihirdette a kormány a koronavírus miatti veszélyhelyzetet, soha olyan nagy arányban nem voltak még vért adni önkénteseink, mint a keddi napon. Így hétfő után az elmúlt nap is terven felüli részvételt hozott, tájékoztatta a Szeged365.hu-t a Magyar Vöröskereszt Csongrád megyei szervezete.

Május 19-én, kedden 176 egészséges véradó jött el életet menteni, áll a közleményben. Eredetileg úgy tervezte a Magyar Vöröskereszt Csongrád megyei szervezete, hogy a tegnapi napra 110 véradóra lett volna szükség a minden szempontból megfelelő vérellátáshoz. Így kedden napi rekordot döntött, amiben, ahogy írják, az is közrejátszott, hogy az elmúlt napon több külső helyszíni véradásunk volt, vagyis visszaigazolódott, ezek az események nagyon fontosak a véradás-szervezés szempontjából.

A Magyar Vöröskereszt Szegeden a Honvéd tér 4. szám alatt várja a véradókat hétköznap 11-18 óra között.

Az aktuális és jövőbeli országos külsős véradási helyszínekről is tájékozódhatsz, mégpedig erről az oldalról.

Forrás: Magyar Vöröskereszt Csongrád megyei szervezete

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb