Közélet

B.Nagy László: Szeged négy iskolája összesen 438,5 millió Ft többlettámogatást nyert

B.Nagy László, a Csongrád megyei 2. számú országgyűlési egyéni választókerület képviselője Facebook posztjában nyugtatta meg a szegedieket: “…nem kell félni a leszámolástól, az önkormányzatok kiszolgáltatott helyzetbe hozásától, sőt eszerint a döntés szerint nem is a fideszes önkormányzatokat menti a kormány.”

Exkluzív interjú következik.

Forrás: Szabó Dávid – Szeged365.hu

Születésnapja alkalmából a héten ünnepeltük Szeged városát. Ezért éppen vidáman is kezdhettem volna a beszélgetést, egy születésnapi jókívánsággal, de a koronavírus járvány által kialakult vészhelyzet mindenki életében okoztak drámai helyzeteket. 

“Elszigeteltem magam az elején, és bevallom őszintén nagyon kiváncsian vártam, hogyan fogom viselni ezt az élethelyzetet, hiszen a munkám miatt 30 éve folyamatosan járom az országot és a világot. A legnehezebben a család távolságát viseltem, borzalmasan rossz volt, hogy el vagyok zárva a gyermekeimtől és unokáimtól. A passzív életet sem szeretem, ezért kerti munkákat végeztem: palántáztam, fóliasátort állítottam és építettem a lányomnak egy virágpiramist ami olyan jól sikerült, hogy építettem magamnak is.”

A hírekből is értesülhettünk róla, pár hét után elindult a kemény munka: elsőként a legfontosabb az volt, hogy a lehető legtöbb emberi élet legyen biztonságban, később és ezzel párhuzamosan pedig a gazdasági élet beindítását is elő kellett készíteni, és még jelenleg is menedzselni. Aki az aktuális politikát nem figyeli kiemelten, lehet nem is hallotta, hogy az ellenzéki vezetőségű városok részéről (pl.: Szeged) azért elég sok támadás érte az intézkedések közben a kormányt. Az ellenzéki polgármesterek és az önkormányzatok politikusai naponta adtak hírt arról, hogy a kormány kvázi bünteti őket, nem ad pénzt, nincsenek fejlesztések. Mi a véleménye ezekről? Politikai sárdobálás nélkül mit üzen ezeknek a hangoknak?

“Ellenzéki városvezetés miatt nem érinti hátrány Szeged városát! Fontos kiemelnem, hogy magyar állampolgároknak az életéről van szó! Amikor a kormány döntéseket hoz, nem a polgármesterekről és a képviselő testületekről szól! Természetesen érthető, hogy az ellenzéki megközelítés mindig opponens, és az is nagy igazság, hogy a pénzből eleget adni soha nem lehet! Szeretném tényekkel is alátámasztani, hogy a Fidesz – KDNP kormányzása eddig is nagyon sok pénzt hozott Szegednek: ne felejtsük el, hogy a kormány Szegednek is kifizette az adosságállományát, egész pontosan első körben 14,075 mrd forintot, majd később 2014-ben a teljes összeget.  Az utóbbi 30 év legnagyobb mértékű iskolafejlesztései folynak, ahol bajba jutott a kivitelezések befejezése, mivel a forintra-fillérre kiszámolt költségek megugrottak a pályázat elnyerése óta. A magyar gazdaság, az EU-ban egyedülállóan magas fejlődése a bérek emelkedését is magával hozta, így megdrágultak a beruházások is. Ezt vagy az önkormányzatnak kellett volna állnia, vagy hitelt kellett volna felvennie, vagy a Kormánynak kipótolnia. Egyértelműen az utóbbi Szeged város szempontjából a legjobb megoldás, ezért is lobbiztunk, dolgoztunk. Sikerrel jártunk, mert Szegeden a Tarjáni Kéttannyelvű Iskola 99,6 millió Ft, a Weöres Sándor Iskola 112 millió Ft, a Tabán Iskola 84,6 millió Ft, a Bonifert Domonkos Iskola 142,3 millió Ft összegben, azaz Szeged négy iskolája összesen 438,5 millió Ft többlettámogatást nyert. Ennek személyesen is nagyon örülök, mert nagyon jó érzés volt az elmúlt években is átadni a megújúlt iskolákat és óvodákat, látni mennyivel szebb és modernebb környezetben tudnak fejlődni a gyerekek.”

Forrás: Szabó Dávid – Szeged365.hu

A koronavírus járvány rámutatott arra is, hogy mennyire fontos az egészség, az egészséges életmód. Kiemelten fontos, hogy a társadalom egészsége érdekében minél kevesebb embert kelljen betegként gyógyítani, ellenben minél több polgár sportoljon rendszeresen, hogy egészséges legyen a társadalom. Szegednek is sportos városnak kell lennie, sportos szegedi fiatalokkal!

“Alapvetően mi az egészségügy? A jól edzett fiatalok válnak egészséges felnőtté, és tudnak családot alapítani, dolgozni fejlődni. Ez nincs magától. Ha nem fordít eleget a gyermekeire a társadalom, akkor beteg társaldalom lesz. A kormány itt is a magyar állampolgárokat nézi, nem a polgármestert, nem az önkormnyzatot. A szegedi sportuszoda megépítése egy méltatlan 30-40 éves projekt lezárása, a tömeg és a verseny sport szempotjából is kiemelten fontos beruházás. 100%-ban a kormány fizette a költségeket Szegednek.

A kézilabda csarnok költségfedezetét hetekkel ezelőtt kormányhatározatban erősítették meg,  nyár végére befejeződik a SZVSE pálya fejlesztése is. Az egyetem külön kérésére pedig egy atlétikai központ is megépül. A világ egyik legismertebb, és kiemelten népszerű egyetemén a fiatalok méltatlan körülmények között, szétszórva tudnak csak sportólni Szegeden, nem beszélve a kiemelkedő egyetemi sportolókról, akiknek világszintű körülményeket tudunk a jövőben biztosítani. A Maty-éri pálya fejlesztéseit is befejeztük és büszkék lehetünk a Nemzeti Kajak-kenu és Evezős Olimpiai Központunkra! Szeged az elmúlt években is bizonyította, hogy kajak-kenu sportban a legjobbak között a helyünk. Nagyon büszke és boldog vagyok attól, hogy durván 45 milliárd forint érkezett és érkezik Szegedre csak a tömeg és versenysport támogatására. A következő években, az eddig is remek eredményeket hozó szegedi sport hatalmas ugrás előtt áll, ebben biztos vagyok.”

Forrás: Szabó Dávid – Szeged365.hu

A héten volt Szeged születésnapja, az elmúlt közel 30 évben nem volt még ilyen szerény az ünneplés. Sajnos most a koronavírus járvány akadályozta meg a borfesztivált, így mindenki magában, szűk körben érezhette át mit jelent neki Szeged.

“Szeged szerintem a világ egyik legjobb helye. Vannak problémák, fejlődhetne gyorsabban a város, lehetnének gazdagabbak az emberek, de összességében a klíma, a közösségek és az emberek miatt Szeged egy nagyon jó hely! Szegeden születtem, de tanultam és dolgoztam külföldön is, sok helyen jártam a világban, de nincs még egy ilyen jó hely, mint Szeged!”

Szabó Sándor, Csongrád megyei 1. számú országgyűlési egyéni választókerület képviselője Szeged városát Facebook posztjában köszöntötte: “…S bár most a Szeged napi ünnepségsorozat elmarad a járványveszély miatt, szabad, szolidáris, szerető közösségünk erős maradt és hamarosan újra megtöltjük nyüzsgő élettel gyönyörű városunkat! Boldog születésnapot Szeged!” Szabó Sándort megkerestük, hogy politikai sárdobálás nélkül opponens véleményéről kérdezzük. Hamarosan jelentkezünk az interjúval. 

Forrás: Szegedi Borfesztivál, FB

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb