Közélet

Napi összefoglaló: elkapták a virágbolti és a postai rablót Szegeden; több a gyógyult mint az aktív fertőzött országosan

Mára virradóra 6 személy hunyt el Magyarországon, bár most már több a gyógyultak, mint az aktív fertőzöttek száma. Magyarországon 3 bíztató kísérlet is folyik koronavírus elleni szer kapcsán, és már Magyarországon is lehet kapni olyan szert, ami a közepesen betegeknek segíthet. Szegeden még nem igazán indult be ma reggel a Napfényfürdő Aquapolis strandfürdője, talán az idő, talán a még bennünk lappangó félelem miatt. A szegedi evezősök 150 km-es ergométeres távot teljesítettek az szegedi evezés 150. évfordulóján. Délután egy férfi kirabolta a Dugonics temető melletti virágüzletet. A rendőrök elfogták és kiderült, ő volt az, aki csütörtökön a Csongrádi sugárúti postát is ki akarta rabolni. Napi összefoglalónk következik.

Ma reggelre virradóra 6 személy hunyt elMagyarországon a koronavírus következtében. Szegeden és Csongrád megyében már a 9. napja nincs új regisztrált fertőzött.

Szlávik János infektológus elmondta, Magyarországon 3 bíztató kísérlet is van koronavírus elleni vakcinára. Egy kínai gyógyszer már bizonyítottan tud segíteni a közepesen súlyos betegeknek, és ez a szer már Magyarországon is kapható.

A statisztikák szerint egyébként Magyarországon a járvány kezdete óta először több a gyógyult beteg, mint az aktív fertőzött.

Szegeden csak óvatosan indul be a strandszezon, ezt Szabó Dávid kollégánk is észlelte, amikor ellátogatott a Napfényfürdő Aquapolis strandfürdőjébe. Nem is volt meleg, és talán még kicsit óvatosabbak az emberek a járvány után(?)

A 150 éves szegedi evezősport tiszteletére a Vizitelepen 150 km-t akartak és tudtak ergométerrel megtenni az ott sportoló fiatalok. Szabó Dávid kint járt a helyszínen, nem csak képeket, de videókat is készített. Tekintsd meg őket.

Egy férfi kirabolta a Dugonics temető melletti virágüzletet ma 14 óra körül. A férfit egy órán belül elfogták, és kiderült, hogy csütörtökön ő kísérelte meg kirabolni a Csongrádi sugárúti postafiókot is.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb