Közélet

A Szegedi Járásbíróság elrendelte a szegedi posta- és virágbolt-rabló előzetes letartóztatását

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható Szegeden a Csongrádi sugárúti postaépület rablási kísérletével és a Rózsa utcai virágüzlet kirablásával, valamint lőfegyverrel visszaélés bűntettének elkövetésével. A bíróság döntése alapján a gyanúsított letartóztatása 2020. június hó 26. napjáig tart.

A Csongrád Megyei Főügyészség indítványára a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte az 51 éves férfi egy hónapra történő előzetes letartóztatását.

A Csongrád Megyei Főügyészség indítványt tett a nyomozási bíró felé, hogy rendelje el annak a szegedi férfinak a letartóztatását, aki két napon belül kétszer is maszkban és lőfegyverrel rabolt Szegeden.

A bíróság álláspontja szerint a gyanúsított 5-15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő – bűncselekményeket látszik megvalósítani. Emiatt megalapozottan feltehető, hogy szabadlábra helyezése esetén a hatóságok elől megszökne, vagy elrejtőzne. Ezen túlmenően a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén annak a veszélye is fennáll, hogy újabb, szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt követne el, ezért letartóztatása mindenképpen indokolt.

A bíróság döntését az ügyész, a gyanúsított és védője is tudomásul vették, így a bíróság végzése véglegessé vált.

Forrás: Csongrád Megyei Főügyészség; Szegedi Törvényszék

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb