Közélet

Júniusban megszűnhet a veszélyhelyzet, július 1-től oda az ingyenes parkolás

Két héten belül megszavazhatja az Országgyűlés a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet és különleges jogrendi állapot megszüntetését – jelentette be a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára kedden sajtótájékoztatón. Varga Judit szerint június 20-án megszűnhet a veszélyhelyzet.

A törvény elfogadásával, számtalan európai országnál jóval előbb, várhatóan június 20-án a veszélyhelyzet kivezetésre kerül Magyarországon, írta Facebook bejegyzésében Varga Judit Igazságügyi miniszter.

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára emellett közölte: a kabinet a hétfői kormányülésén döntött arról, hogy törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, amelyet ha a képviselők támogatnak, akkor megszűnik a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet és véget ér a különleges jogrendi időszak.

Tájékoztatása szerint a két törvényjavaslat közül az egyik a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény hatályon kívül helyezését és a veszélyhelyzet megszüntetését, a másik pedig az azzal összefüggő átmeneti szabályokat tartalmazza. Terveik szerint erről az Országgyűlés két héten belül hozhat döntést, így a veszélyhelyzet és a különleges jogrendi állapot június közepén megszűnhet – mutatott rá az államtitkár.

JÚLIUS 1-TŐL VÉGE AZ INGYENES PARKOLÁS KORSZAKÁNAK

Az operatív törzs nem szűnik meg, a járvány második hullámára való felkészülést irányítja. Emellett fontos az is, hogy az ingyenes köztéri parkolás lehetősége is július 1-ig marad fenn. A hiteltörlesztési moratórium pedig december 31-ig marad hatályban.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb