Hirdetés
Hirdetés
-1.7 C
Szeged
2021, március 8., hétfő

Hirdetés
Hirdetés
Kezdőlap Sport Megtarthatják a Forma-1 Magyar Nagydíjat

Megtarthatják a Forma-1 Magyar Nagydíjat

Minden bizonnyal megtarthatják a Forma-1 Magyar Nagydíjat. Szinte biztos ugyanis, hogy július első hétvégéjén, Ausztriában elrajtolhat a Forma-1 2020-as szezonja, miután az osztrák kormány áldását adta a verseny megrendezésére. Ezek a versenyek után a Forma-1 mezőnye a hírek szerint július 19-én Magyarországra látogat.

A Red Bull Ringen két futamot tartanak majd: az egyiket július 5-én, a másikat 12-én. A versenyrendezéssel kapcsolatos terveket már két hete elküldték az osztrák egészségügyi minisztériumnak.

Rudolf Anschober egészségügyi miniszter pedig szombaton már remek hírekről számolt be: elmondása szerint a versenyszervezők által beadott tervezett „minden követelménynek megfelel” a koronavírus terjedésének megakadályozása szempontjából, és „kulcsfontosságú tényező a szoros koordináció a szervezők, a régió és a helyi egészségügyi szervezetek között”.

„A szervezők elénk tárták a megvalósítási koncepciót, mely az F1-es verseny speciális követelményeiről, illetve a koronavírus további terjedését megakadályozó óvintézkedésekről szól” – mondta Anschober.

Fotó: f1vilag.hu

„A koncepció nagyon szigorú higiéniai intézkedéseket tartalmaz, például a csapatok és a dolgozók rendszeres tesztelését, illetve egészségügyi vizsgálatát. Az egészségügyi minisztérium álláspontja szerint a koncepció a szakértők által részletes áttanulmányozás után eleget tesz a járvány továbbterjedésének megakadályozásához szükséges követelményeknek.”

Egyre biztosabb tehát, hogy július elején elrajtolhat az F1-es világbajnokság Spielbergben, a végső döntést a Stájerországon belüli murtali járási hivatal hozza meg, ez azonban már csak formalitásnak tűnik.

A Forma-1 vezetősége minden bizonnyal már a jövő hét elején nyilvánosságra hozhatja hivatalos versenynaptár tervezetét.

Forrás: f1vilag.hu

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb

- Hirdetés -