Kikapcs

Trianoni szabadulószobát hozott létre két szegedi tanár

A szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium két tanára a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulóján a járványhelyzethez és a távoktatáshoz igazodva egy olyan szabadulószobát tervezett, amely nem csak a diákok, de a nagyközönség számára is elérhető.

A szabadulószoba lényege, hogy különböző választható karakterek (például gróf Apponyi Albert vagy Herczeg Ferenc) segítségével egy-egy történelmi, irodalmi vagy zenei szobába látogathatunk, ahonnan csak a békediktátumhoz kapcsolódó kérdések helyes megválaszolása után léphetünk tovább. A szobák teljesítése után egy-egy számkódot kapunk, amelyekkel a küldetések teljesítését követően egy széfet nyithatunk.

A két történelmi szobán kívül olyan kortárs irodalmi helyiségben is időzhetünk, ahol ma élő írók Trianon-reflexióit olvashatjuk az Irodalmi Jelen ebből az alkalomból összeállított, szintén a napokban megjelenő lapszámából. A zenei rész pedig egy mai, Trianonhoz is szorosan kapcsolódó dal feldolgozását tartalmazza egy kiváló népdalénekes feldolgozásában.

Az alkotók igyekeztek olyan személyeket megidézni, olyan érdekességeket megmutatni, amelyek bővítik a békediktátummal kapcsolatos tudásunkat. Emellett ügyeltek arra is, hogy a különböző szobákban elhelyezett kérdések főként ne lexikális ismeretekre épüljenek. A szabadulószoba egyik célja az élményszerű tanulás megvalósítása és a középiskolásokat megszólítani képes megemlékezési forma megtalálása.

A szabadulószoba ITT érhető el.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb