Kikapcs

Szeged365 Cinema: 3 filléres, de zseniális film, amikkel kihúzhatod a szegedi mozik nyitásáig

Gulyás Gergely csütörtökön bejelentette: június 16-tól nyithatnak a hazai mozik, így az idén 100 éves Belvárosi Mozi és a Cinema City Szeged is. Addig is, hogy ne maradj film-élmény nélkül, jön a Szeged365 Cinema, ezúttal olyan filmekkel, melyeket 3 forintból tákoltak össze, mégis zseniálisak lettek!

Hogy miért szeretjük a Szeged365.hu szerkesztőségében az alacsony költségvetésű filmeket? Mert ezeknél nincs büdzsé Hollywood-i sztárokra meg CGI-csinnadrattára, tehát egyetlen fegyver van a rendező kezében: jó filmet kell csinálni, nincs mese. Az alábbi három produkció ékes példája annak, hogy három forintból is lehet bitang jó filmet készíteni:

  • These Last Hours (világvége-film, dráma, road movie)
  • Napoleon Dynamite (vígjáték, indie-film)
  • Coherence (thriller, sci-fi, kamaradráma)

ÖSSZEFÜGGÉS: A FILM, AMIT A RENDEZŐ NAPPALIJÁBAN VETTEK FEL

Összefüggés (Coherence, 2014)

IMDB: 7.2

Műfaj: krimi, thriller

Rendező: James Ward Byrkit

Költségvetés: 50 000 USD

James Ward Byrkit rendező egy zseni: elmondása szerint a filmet öt nap alatt forgatta le, kidolgozott forgatókönyvvel nem, csupán a történet vázlatával rendelkezett, színészei minimális instrukciók alapján improvizálták jeleneteiket, hitelesebb reakcióik érdekében arról sem tudhattak, mikor alszanak ki a fények, mikor fog dörömbölni valaki az ajtón. És a legjobb: az egészet a rendező nappalijában és a háza előtt vették fel, 50.000 dollárból.

És a legdurvább: brilliáns lett.

A Coherence megfogja és beszippantja az agyad, földhöz vág és felállít, ráadásul másfél órára tökéletesen kiragad a realitásból. Készülj fel: az első 15 perc után köpni-nyelni nem tudsz majd, olyan sztorit varázsol eléd.

Egy nyolc fős baráti társaság tagjai egyikük házában összejönnek egy kellemes, borozgatós-beszélgetős vacsorára, miközben épp egy üstökös halad el bolygónk mellett. Az este folyamán hamar szóba kerülnek az ilyen jelenségek lehetséges hatásai, majd ezek a hatások konkrét formában jelentkeznek is: nincs térerő, behal a net, a telefonok érintőképernyője minden látható ok nélkül bereped, végül kihunynak a fények. Aztán valaki dörömbölni kezd az ajtón és kezdetét veszi a legzseniálisabb, legszürreálisabb kaland, amit valaha láttunk.

Ne nézd meg a trailer-ét (mi szóltunk):

THESE FINAL HOURS: VILÁGVÉGE, DE NEM ÚGY, AHOGY MEGSZOKTUK

These Final Hours (nincs magyar címe, 2014)

IMDB: 6.7

Műfaj: dráma, road movie, világvégésdi

Rendező: Zak Hilditch

Költségvetés: 2.500.000 USD

A These Final Hours az ékes példája, hogy pici pénzből is lehet mocsok jót alkotni, ráadásul külön szimpatikus, hogy nem amerikai, hanem ausztrál produkcióról van szó.

James egy mezei ausztrál suttyó, aki egyszerre két csajjal kavar (az egyik gyereket vár tőle, de ez persze nem hatja meg “hősünket”), az anyjával nem beszél, és nincs különösebb életcélja, maximum annyi, hogy leigya magát vagy felszedjen még pár csajt. Mindezen az sem sokat változtat, hogy kopogtat a világvége: az Atlanti-óceánt meglátogatta egy hatalmas meteorit, a becsapódáskor kialakult masszív tűzvihar pedig 12 óra múlva megkerüli a Földet, és Amerika, Európa meg Afrika után hamuvá égeti majd a kenguruk földjét is. Itt most nem egyszerűen arról van szó, hogy az emberiség ki fog halni – mire a film elstartol, már a Föld 90%-ának game over van, ez egyébként olyan (CGI mentes) apokalpitikus hangulatot ad a filmnek, aminek például egy CGI pornó Armageddon vagy 2012 a közelében sincs. Durván földhöz fog vágni a hangulat, mindezt úgy, hogy nem mutatnak összeomló felhőkarcolókat meg városokat lezúzó pixel-aszteroidákat. Itt most nincs szuperhős Bruce Willis, vagy a 2012 című filmben látott technikai bravúr, ami megmenthetné az emberiséget, vége a bulinak, és ez a film első pillanatától kezdve egyértelmű.

James terve egyszerű: a terhes szeretőjét hátrahagyva elmegy egy részeg orgiába a másik csajához (mint fentebb is írtuk, James egy igazi suttyó), hogy amennyire csak lehet, szétcsapja magát szexszel, piával és droggal, nem kíván eszénél lenni, amikor a lángtenger eléri őt. Útközben aztán rájön, hogy mindenki másképp képzeli el a világvége-várást. Két perverz rohadék pl. úgy, hogy elrabolnak egy kislányt, az egészen addig a pillanatig totálisan közömbös James szeme láttára. Itt jön el az a pont, hogy valami megmozdul hősünkben: fog egy kalapácsot, szétveri a gyerekrablók fejét (egy kis slasher is van azért a filmben), megmenti a zokogó kislányt, és ezzel teljesen megfordul James személyisége, nomeg a film sztorija is: a tündéri kislány arra kéri, hogy vigye vissza az apukájához, hogy együtt tölthesse vele a világvégét.

Előre szólunk: sírni fogsz…

A These Final Hours egy profin, következetesen végigvitt, a két főszereplő kapcsolatára épülő megváltástörténet, ami annak ellenére is katartikus erejű, hogy nem tud nem ezerszer látott típuskarakterekkel ágálni:

  • van benne rosszfiú, aki kénytelen-kelletlen jó útra tér, mert meg kell mentenie a tündéri és meglepően bölcs kislányt, és rajta keresztül végül saját magát is
  • az apokalipszis kellős közepén is drogozó / szexelő / fosztogató / egymást gyilkolászó stb ösztönlények
  • korához képest természetesen rendkívül érett és bölcs kislány

A film már csak azért is érdekes, mert felteszi a kérdést, amit eddig egyetlen Armageddon-klón sem tett fel: Te mit csinálnál, ha tudnád, hogy jön a világvége? Adott 8 óra a teljesen tutifix pusztulás előtt. Hülyére innád magad? Vagy inkább a szeretteiddel lennél? Vagy megpróbálnál valami nagy, nemes dolgot véghez vinni a fináléban? Íme James válasza a kérdésre:

KRETÉN VÍGJÁTÉK, ADAM SANDLER-MENTESEN? VAN ILYEN!

Nevetséges Napóleon (Napoleon Dynamite, 2004)

IMDB: 6.9

Műfaj: vígjáték, indie film, független mozi

Rendező: Jared Hess

Költségvetés: 400.000 USD

Az alapvető kérdés: van amerikai vígjáték az elcsépelt Adam Sandler filmeken túl? A választ Jared Hess 400.000 dollárból összedobott indie vígjátéka adja meg: nanááá, hogy van! Amikor a stáb (szó szerint) összekoldult 400 ezer dollárt filmjükre, nem gondolták, hogy történelmet fognak írni: az első hétvégéjén éppen csak 6 moziban bemutatott produkció végül fél év alatt ennek az összegnek a százszorosát fogja összehozni.

A legnagyobb show az egészben maga a főszereplő, Jon Heder.

Ilyen feje van:

A külsőségek alapján valahol a 80-as években járhatunk (bár a film nem igazán törődik az anakronizmusokkal, legyen szó internetről vagy Backstreet Boys-számról a soundtrack-en), főhősünk pedig Napoleon (Jon Heder), aki a gimis “furcsa srác” legelvetemültebb példánya, aki filmvásznon előfordult. A napjait online chattszobákban töltő testvérével, nagymamájával és az események alakulása folytán régi futballsikereiről álmodozó nagybátyjával éli életét, és pont ugyanarról álmodik, mint minden 17-18 éves: népszerűségről és egy szép barátnőről. Egy ilyen alaknak azonban egyiket sem adják könnyen.

Ha egy papírra leírjuk, mit tud a film, nem túl bíztató a kép:

  • A Napoleon Dynamite-nak kb nincs cselekménye, három összefüggő jelenetet is nehéz lenne benne találni.
  • Totál retardált benne az összes karakter.
  • Szándékosan trógerül van összevágva az egész.
https://www.youtube.com/watch?v=VsEa3vcEmes

Viszont, a fenti 3 tényező ellenére van az egészben valami aberráltan zseniális, valami, amitől még évekkel később is emlegetni fogjátok a családtagokkal vagy a haverokkal. Ökör vígjáték, egyben igazi független, indie-film a legjavából. Ha a vígjáték kategória nálad Adam Sandler-t és Ben Stiller-t jelenti (félre ne érts, ezzel sincs semmi baj), lehet, hogy nem fog tetszeni. Ha viszont többre vágysz a Hollywood-i kliséktől, ráadásul csíped, ha valami intellektuálisan barom, ez lesz a Te filmed. Ha csípted anno a Family Guy-t, a South Park-ot vagy az elborultabb Will Ferrell-filmeket, Napoleon Neked való. Apropó, a Jégi dicsőségünk című filmben együtt játszik a két ász: ha ugyanerre a feeling-re vágysz, de egy kicsivel mainstream-ebb változatban, nézd meg a Will Ferrell és Jon Heder által közösen elkövetett őrületet (is)!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb