Mindenmás

Felhangszerelték Szegedet, bandát alapítottak, most megjelent új klipjük

Malacka és Csoki kutya is szerepel a legnagyobb magyarországi zenés flashmob, a City Rocks munkatársaiból alakult, szegedi Köménymag rockzenekar karanténvideójában. A zenekar a Szerelem második vérig című film egyik betétdalát dolgozta fel.

Dér István, a Köménymag énekese elmondta, a zenekar épp a bemutatkozó koncertre készült, amikor kitört a járvány, így a májusi szegedi fellépésük elmaradt. Viszont a csapat nem tétlenkedett a kényszerszünet alatt, hanem újabb számokat dolgozott fel, a meglévőket pedig tökéletesítették – persze mindenki otthon egyedül.

“Talán ez volt a legnehezebb, mert ez egy baráti társaság is egyben, így nagyon hiányoztunk egymásnak, hiányoztak a próbák, és a jó beszélgetések is. Ezért találtuk ki, hogy ha nem járhatunk próbákra, akkor online zenéljünk, így készült el az első karanténvideónk is. A dal nem stúdióban készült. A hangszereket mindenki otthon rögzítette. A klipben szerepet kaptak a családtagjaink is, hisz hónapokig velük töltöttük az időnk legnagyobb részét” – árulta el az énekes.

https://www.facebook.com/133326210589368/videos/200452881087666/

MÁR TAVASSZAL NAGYOT MENTEK

A szegedi kezdeményezésű CityRocks Hungary 2018-ban a világ zenei palettájára is feldobta már Szegedet, akkor nemzetközi visszhangot kapott például a Song2 – Blur közösségi feldolgozása.

Idén áprilisban sem állt meg az őrület, a karantén ideje alatt egyszerre 200 zenész játszotta otthonában a Queentől a Show must go on-t, amit a Szeged365.hu is élőben közvetített!

NEM RETRO: KŐKEMÉNY ROCK

A Köménymag zenekar a hetvenes-nyolcvanas évek méltatlanul feledésbe(?) merült, számukra kedves magyar rock dalait újragondolva, áthangszerelve – nem a retro jegyében, mélyrehangolt gitárokkal, dögös hangszerelésben adják elő.

„A Titkaid című dal is egy ilyen szám. Régen nagy sláger volt, de valamiért keveset játszották a rádiók, TV-k az elmúlt években” – mondta Völgyesi Miklós. A zenekar gitárosa szerint számtalan hasonlóan jó dal született a hetvenes-nyolcvanas években, amelyeket ugyan sokan ismernek, de kevés zenekar játssza azokat jelenleg. A Köménymag ezért olyan előadók (LGT, Omega, KFT, P. Mobil stb) dalaihoz nyúl hozzá melyeket nem hallhatunk cover zenekarok műsoraiban sem.” – elemezte Dér István.

A zenekar már készíti a következő videóját. A KFT együttes Volvo című dalának rockos átdolgozását filmesítik meg.

Tagok:

Dér István – ének

Gyuris Vivien – ének

Bobály György – gitár

Völgyesi Miklós – gitár

Révész Zsolt – basszus

Kilián Imre – dob

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb