Mindenmás

Livello di vita: A nőies öltözködés szegedi nagymesterei

A Livello di vita nemcsak a stílus nagyágyúja, hanem amikor kell, segítséget is nyújt. A koronavírus miatt egészségügyi szájmaszkok varrásába kezdett a nagy múltú szegedi cég, a hiánycikknek számító termékek így szinte pillanatok alatt jutottak el 25 ezer emberhez. De ettől még maradnak az elegáns nők első számú öltöztetői.

A STÍLUS SZEGEDRŐL INDUL

A Szeged Bolero Kft. egy második generációs, ízig-vérig szegedi családi vállalkozás, melyet 1993-ban alapítottak, a cég mindennapjaiban mindkét generáció mai napig aktívan részt vesz. Azóta saját márkát hoztak létre, és a nemzetközi piacot is meghódította a Livello di vita.

„Nagyon sok multinacionális cégnek dolgoztunk, és körülbelül 15 éve alapítottuk meg a saját márkánkat. Ez lett a Livello di vita, azóta ezen a néven gyártjuk és forgalmazzuk a termékeinket. Elsősorban belföldre értékesítünk, de exportra is dolgozunk, több külföldi kiállításra is eljutottunk, a ruháinkat Csehországban, Szlovákiában és Romániában is forgalmazzuk Magyarország mellett” – ismertette Csanádi Kata, a Szeged Bolero Kft. marketing és PR vezetője.

Az ország minden nagy városában kaphatók a különleges Livello di vita termékek, 90 partner forgalmazza a szegedi ruhakészítő manufaktúra darabjait, így nem csoda, ha a tévéképernyőn vagy Facebookon is visszaköszönnek az elegáns szegedi darabok.

„Jakupcsek Gabriella nagyon szereti ezt a terméket, a műsoraiban is gyakran viseli. Ez nem marketing fogás, egyszerűen így alakult ki. Mindig nagyon jó érzés, ha Facebookon is azt látjuk, hogy a világ sok táján viselik a ruháinkat” – tette hozzá a marketing és PR vezető.

KÖZÖSEN OLDJÁK MEG A NEHÉZ HELYZETEKET

A Szeged Bolero Kft. női felsőruházat-gyártó cég, és nagy tapasztalattal  rendelkezik a textiltermékek gyártása területén. Amikor arról értesültek, hogy nincs elegendő védőeszköz Magyarországon, rögtön úgy döntöttek, hogy szájmaszkok gyártásába kezdenek. Egészségügyi pamutból többször használatos, mosható és vasalható lapmaszkokat készítettek, amelyek összesen 25 000 személynek nyújtottak segítséget a kijárási korlátozások idején.

Az így előállított, prémium minőségű segédeszközökből egyházi és civil szervezetek, alapítványok, önkormányzatok és intézmények is kaptak. A helyi cég társadalmi szerepvállalása ékes bizonyítéka annak, hogy a közösségek összefogása kiutat jelent a váratlan krízishelyzetekből.

„Nagyon jó érzés volt látni, hogy a partnereinkkel inkább összetartunk, kart karöltve éljük át ezt a nehézségekkel teli időszakot. A váratlan piaci helyzet ellenére is nagyon jó tapasztalataim vannak abban, mennyire jól tudtunk együttműködni a szakmán belül” – emlékezett vissza Csanádi Kata.

MÁSHOGY ÖLTÖZKÖDÜNK, MINT KORÁBBAN

A Livello di vita nem alkalmi, hanem inkább utcai viselet, de kollekciójuk az üzleti életben sikeres nők számára a legvonzóbb. A folyamatosan, egyre gyorsuló ütemben változó divatot sokszor nehéz követni, de a szegedi cég tudja tartani a lépést az új kihívásokkal.

„A ruházkodásunk eltolódott egy lezserebb, casual irány felé. Tíz éve nem volt elképzelhető, hogy egy konferencián ne kosztüm legyen a női viselet, most már egy előadás során magunkra vehetünk egy blézert és a skinny farmert is. Ezt az irányt követjük, és leginkább a harminc év fölötti korosztály az, amely igényeinek megfelelnek a ruháink” – véli a cég marketingvezetője.

A TUDÁS A TRADÍCIÓBÓL JÖN, AZ INNOVÁCIÓT VISZONT AZ ÚJ GENERÁCIÓ HOZZA

Csanádi Kata szerint a siker a csapat összetételének érdeme. A szakembergárda a ruhagyári időszak óta együtt van, a cégnél dolgozó fiatalok pedig a kreativitásukkal adnak lendületet. Kiváló olasz, holland, görög és török alapanyagokkal dolgoznak, és sok népszerű márkával szemben a gyártást sem szervezték ki Ázsiába. A szegedi központban történik a tervezés, modellezés és szabászat, a gyártás magyarországi varrodákban valósul meg.

„A folyamatos megújulás képessége a legfontosabb a divatban!A kínai és a használt ruhák árnyomása a piacra komoly kihívást jelent, de mi a minőség mellett tettük le a voksunkat. Amíg a bevásárló központok a fast fashion márkák tömkelegében gondolkodik, és 40-42-es méretig tart a kínálatuk, mi a plus size ruhákat is szeretjük, és a palettánk az 52-es méretig terjed” – tette hozzá.

HAMAROSAN INDUL A WEBSHOP IS

A karantén időszak alatt látszódott, hogy a lakosság jól reagált az új helyzetekre, és kialakult az igény az online vásárlásra. A ruha ebből a szempontból speciális termék, mert a közvetlen találkozás, a tapintás és a próba is fontos a megfelelő darab kiválasztásakor, de egyre többen élnek az internetes vásárlás lehetőségével. A szegedi márkaüzlet június közepétől indítja el webshop szolgáltatását, így ekkortól már bárki saját otthonából tud válogatni a Livello di vita márka kínálatából.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb