Mindenmás

Száz év emlékei, egy élet munkája: első díszpolgárától, Zádori Imrétől búcsúzik Bordány

Zádori Imre egy évszázadot átívelő életében a kertészet, a közösségi munka, az utazás és a sport is fontos szerepet kapott. Bordány első díszpolgára, a település egykori alpolgármestere október 9-én, 100 évesen hunyt el. A község önkormányzata megemlékezésében idézte fel Imre bácsi életútját és mindazt, amivel hosszú évtizedeken át gazdagította a helyi közösséget.

„Mély fájdalommal búcsúzunk Zádori Imrétől, Bordány első díszpolgárától, a település egykori alpolgármesterétől, közösségünk megbecsült tagjától, aki 2026. október 9-én, életének 101. évében elhunyt” – olvasható a megemlékezésben.

KISKUNDOROZSMÁN SZÜLETETT

Zádori Imre 1926. május 20-án született Kiskundorozsmán, földműves család első gyermekeként. A mezőgazdasági munkát már gyermekkorában megismerte és megszerette, ez a kötődés pedig egész életét végigkísérte. Munka mellett érettségizett, majd elvégezte a Kertészeti és Szőlészeti Főiskolát, és növényvédelmi képesítést is szerzett. Szakmai pályája során a Dobó Termelőszövetkezetben, később az Előre Szakszövetkezetben dolgozott kertészeti ágazatvezetőként, egészen nyugdíjba vonulásáig. A kertészkedés és a szőlőművelés nyugdíjas éveiben is fontos része maradt az életének.

ELSŐKÉNT LETT BORDÁNY DÍSZPOLGÁRA

Zádori Imre a szakmai munkája mellett a település közéletében is aktív szerepet vállalt. Önkormányzati képviselőként, majd tizenhat éven át alpolgármesterként dolgozott Bordányért. A község 1993-ban díszpolgári címmel ismerte el tevékenységét, amelyet elsőként vehetett át a településen. Az önkormányzat megemlékezésében kiemelte: munkájával és elkötelezettségével maradandó nyomot hagyott Bordány történetében.

ÚTI ÉLMÉNYEIT ÉS KERTÉSZETI TUDÁSÁT IS MEGOSZTOTTA A HELYIEKKEL

Imre bácsi a világ megismerésére is nyitott maradt. Első külföldi útja Kubába vezetett, később Kanadát, Ázsiát, Európa számos országát és Magyarország tájait is bejárta. Élményeit fényképeken örökítette meg, úti beszámolóit pedig a Bordányi Napló olvasói is megismerhették. A helyi sajtóban rendszeresen adott növényvédelmi tanácsokat is, így szaktudását a település szélesebb közösségével is megosztotta. Aktív életéhez a sport ugyancsak hozzátartozott: nyolcvanéves koráig rendszeresen részt vett futóversenyeken.

BORDÁNY TISZTELETTEL ÉS HÁLÁVAL ŐRZI EMLÉKÉT

Bordány önkormányzata a szorgalom, a tudásvágy és a közösség iránti elkötelezettség példájaként idézte fel első díszpolgára életét. Hangsúlyozták, hogy Zádori Imre nemcsak munkájával, hanem segítőkészségével és tapasztalatainak továbbadásával is gazdagította a községet.

„Távozásával településünk egy olyan embert veszített el, akinek neve és munkássága összeforrt Bordány történetével. Emlékét tisztelettel és hálával őrizzük, mindazért, amit közösségünkért tett, és azért az életútért, amelyből a következő nemzedékek is példát meríthetnek” – fogalmazott az önkormányzat, és a település lakossága nevében is részvétét fejezte ki a családnak, a hozzátartozóknak és mindazoknak, akik ismerték és szerették.

„Nyugodjon békében, Imre bácsi! Emlékét megőrizzük” – zárul a megemlékezés.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb