Közélet

Az országgyűlés megszavazta a veszélyhelyzet visszavonását (frissítve)

Ellenszavazat nélkül döntött úgy a Parlament, hogy a kormány vonja vissza a koronavírus-járvánnyal összefüggésben kihirdetett veszélyhelyzetet. A rendkívüli jogrend megszüntetéséről a kormány dönt, és az időpont ismertté válása után veszti hatályát a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény.

Elfogadta az Országgyűlés a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt, valamint jóváhagyta a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló jogszabályt is kedden. Ez az a jogszabály, amellyel a parlament meghosszabbította a kormány által március 11-én elrendelt veszélyhelyzetet és ez tette volna lehetővé, hogy a kabinet akkor is hozhasson rendkívüli rendelkezéseket, ha az Országgyűlés a járvány miatt nem ülésezik.

A képviselők 192 igen szavazattal, egyhangúlag hagyták jóvá a Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter által beterjesztett, kétharmados támogatást igénylő, a veszélyhelyzet megszüntetését kezdeményező javaslatot. Varga Judit igazságügyi miniszter korábban azt közölte, várhatóan június 20-án szűnhet meg a veszélyhelyzet.

A kormány továbbra is szükségesnek tartja azonban több, a járvány alatt meghozott rendelkezés fenntartását, ezért Gulyás Gergely javaslatára a parlament 135 igen, 54 nem szavazattal és három tartózkodás mellett elfogadta a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló törvényt is.

VESZÉLYHELYZET NINCS, DE EGÉSZSÉGÜGYI VÁLSÁGHELYZETET ELRENDELHET A KORMÁNY

A most elfogadott törvény alapján a kormány egészségügyi válsághelyzetet rendelhet el, amely járványügyi készültségnek minősül. Ennek idején a betegek ellátása az egészségügyi válsághelyzeti ellátás keretében történik.

A válsághelyzet elrendelésének akkor van helye, ha nemzetközi járványügyi szükséghelyzet van. De akkor is el lehet rendelni, ha a polgárok életét, testi épségét, egészségét vagy az egészségügyi szolgáltatók működését oly mértékben veszélyezteti vagy károsítja egy váratlan esemény, hogy az az egészségügyi ellátási szükségletek és a helyben rendelkezésre álló kapacitás közötti aránytalansághoz vezet, továbbá az egészségügyi államigazgatási szerv, az egészségügyi szolgáltatók, valamint más állami és önkormányzati szervek együttműködését teszi szükségessé.

A veszélyhelyzet elrendelésének indoka lehet bármely olyan körülmény, amely a gyógyintézet ellátási területéhez tartozó lakosság ellátását súlyosan és közvetlenül akadályozza, feltéve, hogy a lakosság más gyógyintézet általi ellátása aránytalan nehézséggel járna.

Az egészségügyi válsághelyzetet legfeljebb hat hónapig tarthat, kivéve ha a kormány annak hatályát meghosszabbítja.

A VESZÉLYHELYZETET MÁRCIUS 12-ÉN VEZETTÉK BE, MOST VISSZAADJA A KORMÁNY A KÜLÖNLEGES FELHATALMAZÁST

Márciusban rendkívüli jogrendet és veszélyhelyzetet rendeltek el az ország teljes területére, ami azt jelentette, hogy a kormány rendeletekkel olyan intézkedéseket is meghozhatott a járvány elleni védekezés érdekében, amelyről rendes jogrend esetén az országgyűlés dönthet.

AZ OPERATÍV TÖRZS TOVÁBB DOLGOZIK, JÚLIUS 1-TŐL FIZETNI KELL A PARKOLÁSÉRT

A ma elfogadott törvény értelmében az operatív törzs nem szűnik meg, a járvány második hullámára való felkészülést irányítja. Emellett fontos az is, hogy az ingyenes köztéri parkolás lehetősége is július 1-ig marad csak fenn, míg a hiteltörlesztési moratórium pedig december 31-ig marad hatályban. A főbb tudnivalók:

  • Az operatív törzs fennmarad és a járvány második hullámára való felkészülést írányítja
  • Az egészségbiztosítási és családtámogatási ellátások meghosszabbítása július 1-jéig tart
  • A közterületi parkolás ingyenessége szintén július 1-jéig tart
  • Az adókedvezmények határideje szintén július 1.
  • A hiteltörlesztési moratórium december 31-ig marad hatályban
  • A kórházparancsnoki rendszert, amelynek kiépítésére szintén a védekezés első szakaszában került sor, megtartja a kormány
  • Az állami tisztviselők külföldi utazási tilalma megszűnik
  • Az érintéssel történő bankkártyás fizetés limitjének 15000 forintra történő emelése megmarad
  • A magyar jogrendben található egészségügyi válsághelyzet intézménye megerősödik és ezzel a jogintézménnyel tudja kezelni a kormány a járvány esetleges második hullámára való felkészülést

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb