Szegedi Arcok

Szegediek a világ körül: a szegedi énekesnő hangjával öt éve Hollandiában kápráztat

Székely Erika neve sokak számára ismerősen csenghet. A szegedi angoltanárnő hosszú éveken át Várkonyi Tibi jobbján szórakoztatta a helyi jónépet különböző rendezvényeken, céges bulikon és megmozdulásokon. Öt évvel ezelőtt azonban anyagi okok miatt úgy döntött, Hollandiában folytatja tovább pályafutását. Jelenleg egy amerikai cég, holland kirendeltségén dolgozik, logisztikai asszisztensként. A Napfény Városa azonban még ma is különleges helyet foglal el a szívében.

Mikor és milyen apropó kapcsán döntöttél úgy, hogy Hollandiába költözöl?

A Szegedi Tudományegyetem, Bölcsésztudományi Karán, anglisztika szakon végeztem, majd ezt követően egy nyelviskolában kezdtem el tanítani, ahol 2014 augusztusáig dolgoztam addig, amíg profilváltásra nem kényszerültem. Ennek leginkább anyagi okai voltak, a hónap végén ugyanis mindig nagyon meg kellett gondolnom, hogy mire is költök, egyáltalán van-e mit költenem. A külföldön való lét mindig is vonzott, ezt pedig csak megerősítette egy látogatás a Hollandiában élő barátaimnál, ahonnan úgy tértem haza, hogy tudtam: néhány héten belül magam is kiköltözöm. Viszonylag rövid időn belül, egy hónap alatt sikerült mindent elintéznem, ami ehhez szükséges volt. Hollandiában először egy raktárban kaptam munkát, ahol az első két évet egy öltönyöket áruló webshopban húztam le, két műszakban. 2016-ban aztán egy amerikai cég, holland kirendeltségén kezdtem el logisztikai szakértőként dolgozni. A cég Európa több egészségügyi intézményét látja el viszonteladóként különböző, egészségügyi eszközökkel. A csapat sokszínű, a vezetőség korrekt, a munka komplex, mégis izgalmas.

Milyen életvitelbeli különbségeket emelnél ki az elmúlt öt év tapasztalatai alapján?

Nagyon sok, érdekes és elsőkörben rendkívül szokatlan életvitelbeli különbségeket fedeztem fel. Ilyen volt például az, hogy a hollandoknál a reggeli csokis kenyér, az ebéd egy szelet sajt két szelet kenyér közé dobva a vacsora pedig mindig egy tartalmas, főtt étel. A kerékpározásnak és azzal való közlekedésnek óriási hagyománya van, ez jól látszik a közutak kiépítéséből is, amelyekből gyakran választanak le bicikliutakat, sőt a bicajoknak már külön parkolóházak is épültek. Vasárnaponként az üzletek délben nyitnak és egy héten csak egy nap van, amikor minden bolt este 21:00-ig dolgozik. A karácsonyt december 6-án ünneplik, ez azt jelenti, hogy akkor ajándékoznak.

Milyen céljaid vannak, a terveid között szerepel-e, hogy hazaköltözöl?

Nem, egyelőre legalább is nem szerepel a terveim között, hogy hazaköltözöm. Kijelenthetem, jelenleg egy kiegyensúlyozott, elégedett, biztonságos és boldog életet élek. Nem túl rég sikerült kialakítanom egy stabil, szeretetteljes baráti kört, 2016-ban lakást vásároltam, néhány hete pedig a magyar jogosítványomat hollandra cseréltem, vagyis: lassan, de biztosan teljesen letelepedtem. Ősszel szeretnék még holland nyelvvizsgát tenni és természetesen minél több, különböző rendezvényen muzsikálni, énekelni.

Milyen szerepet tölt be a zene az életedben?

A zene már gyermekkorom óta nagyon fontos szerepet játszik az életemben. Általános iskolás koromban az énekkar tagja voltam, fiatal felnőttként különböző rockzenekarokban énekeltem, ezt követően pedig különféle szegedi együttesek hangja voltam, 2009 és 2014 között pedig a sokak által ismert, Várkonyi Tibivel jártam a bálokat, céges bulikat és a fesztiválokat. Amikor Hollandiába költöztem egy saját dalokat játszó zenekarban kezdtem el énekelni, az elmúlt időszakban pedig leginkább holland és belga, magyarok által szervezett rendezvényeken léptem fel. A tavalyi évben azonban úgy döntöttem, egyedül folytatom tovább. Jelenleg hang és videóanyagokat gyártok és a meglévő repertoárt bővítem. Ez a fajta szabadság egyébként sokkal nagyobb élményt nyújt, ami a zenélést és a fellépést illeti. Ez utóbbiból természetesen a koronavírus-járványra való tekintettel az elmúlt időszakban sokkal kevesebb jutott, mint terveztem, ez azonban nem tántorított el a gyakorlástól, sőt, ezen idő alatt volt lehetőségem a közösségi felületeimet megtölteni új dalokkal, amelyek között három immár a Spotify-on is megtalálható.

Mitől vált fontossá számodra a Napfény Városa?

Szeged mindig is egy különleges helyet foglal majd el a szívemben. Az egyetemi éveim alatt ugyanis rengeteg élményt szereztem, nagyon sokat tanultam és ugyanannyit változtam is a Napfény Városában, az ott folyó életvitelnek és mentalitásnak köszönhetően. Szeged az a hely, ahol a fiatalságom egy végtelen szabadságban és boldogságban élhettem meg. Nem utolsó sorban pedig az újszegedi Móra Ferenc Kollégiumban eltöltött hat év és a pedagógusaim által nyújtott tudás és tapasztalat is igen meghatározó a számomra.

Zárásképp, mi az, ami a legjobban hiányzik?

Természetesen a családom és a barátaim,  testközelből megosztani velük nap, mint nap a legkisebb örömöket és a legnagyobb nehézségeket, ez az, ami a legjobban hiányzik. Ezt persze chateléssel, telefon és videóhívásokkal próbáljuk orvosolni. Ezen felül hiányzik még a túró rudi és a sok-sok zenés, táncos megmozdulás, buli is. A hollandok ugyanis nem táncolnak, inkább ugrálnak, alapvetően nagyon pörgős zenét hallgatnak és gyakran előfordul, hogy házibuli címszó alatt, több tucat embert bezsúfolnak egy kis lakásba, ahol aztán a többség csak beszélget egymással. Hiányzik a magyar, azon belül is a szegedi virtus, a pezsgés, a mediterrán hangulat, a napfény, a hangzavar.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb