Sport

Több, mint 100 ezer kilométert teljesítettek a szegedi szervezésű Tria(n)(tl)on100 virtuális maraton résztvevői

Több, mint 100 ezer kilométert teljesítettek a szegedi szervezésű Tria(n)(tl)on100 virtuális maraton résztvevői, a békediktátum 100. évfordulója alkalmából rendezett helyi, Platán Sport Egyesület online eseményén.

Ahogyan arról a Szeged365.hu korábban beszámolt, az egyesület életében ez volt az első ekkora méretű és jellegű, virtuálisan megrendezett sportesemény, amely egyben nem csak a megye, hanem a dél-alföldi régió egyetlen ilyen megmozdulása is volt ez idáig. A sporteseményen a világ minden tájáról akadt résztvevő a legtöbben Budapestről, de a határon túlról, illetve Nyugat-Európa számos országából is, például Angliából, Németországból, Svájcból valamint Belgiumból is neveztek. (254 település)

A résztvevőknek minimum 100 km-t kellett teljesítsenek úszva, futva vagy kerékpározva. Erre duatlonban és/vagy triatlonban is lehetőségük nyílt, május 5. és június 4. között.

A megmérettetés eredménye számokban:

  • 740 résztvevő
  • 80.150 km biciklizés
  • 48.220 km futás
  • 200 km úszás 

Vagyis, a résztvevők összesen 128.570 Km-t teljesítettek!

Az egyesület mind a három sportágban a legtöbbet teljesítőket díjban részesítette, emellett a résztvevők mindegyikét emlékéremmel gazdagította. Úszásban, futásban és kerékpározásban a 15-45 év közöttiek és a 45 év felettiek 1-3. helyezettjei ajándékban részesültek.(összesen 54 fő.) Ám az egyéni teljesítmények között is hihetetlen eredmények születtek.

A 15 év alatti Jónás Réka 329 km-t kerékpározott, Bencze Botond 106 km-t futott. 15-45 év között Stolár Petra 1202 km-t kerékpározott, Szolyák Melinda, aki Európa futáson is aranyérmes volt 730 km-t futott, Kis Lehel pedig 1430 Km-t kerékpározott, úgy, hogy a közben a Nagy-Magyarország területe rajzolódott ki az app-térképen! Hadi Attila 682 Km-t futott. Ám 45 év felett is káprázatos eredmények születtek, Benkő Tünde 689 km-t kerékpározott, dr. Karagics Judit orvosként a Medigames-en is aranyérmes volt (orvosi világsport-találkozó) 401 km-t futott, a férfiaknál Papp Miklós Tibor 1157 km-t kerékpározott, Horváth Krisztián 439 km-t futott le és Jánosi György 101 km-t úszott.

A Platán Sport Egyesület a nevezés díjával a  „Dr. Bugyi István Kórházért” Alapítvány munkáját támogatja, akik az elmúlt, illetve jelenlegi időszakában is kiemelkedően fontos és nehéz munkát végeznek a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb