„Nagymama, hogyan élhetek ebben a karanténban?
Drága lányom, a karantén az egy nagyon különleges, misztikus és szent időszak.
Az én fiatal koromban az újszülött gyermekek 40 napos korukig nem hagyták el az otthonukat. Ebben az időszakban várjuk és készülünk fel az új életre. Ez az időszak hatalmas változásokat eredményez.
Hogyan lehet erre a változásra felkészülni?
Egyszerű, őszinte, szeretetteljes cselekedetekkel. Minden reggel felajánlásképp fésüld meg hosszú hajadat, fésüld ki az összes csomót, még azokat is, amiket mindig elhanyagoltál.
Itt az idő, hogy az összes csomót kifésüld.
Aztán szenteld magad a szeretteid fonalkötegeinek a kibontására. Türelemmel, meg fogod találni az összes gombolyag eredetét, a pontos kiindulási pontját a kötegeknek. Már ezzel az egyszerű, de erőteljes cselekedettel rendet teremtesz önmagadban és a környezetedben.A csomók két kézzel történő kibogozásával, elkezded a magadban lévő kötelékeket is megérinteni.
Miután kibogoztam a csomókat, mit tegyek nagymama?
Távolítsd el magadból a terméketlen részeket. Az ősi emberek temetési szertartásaiban úgy tartják, hogy az elhunyt a halálát követő 40. napon hagyja el a testét. Ebben a negyven napban vágd le a hajadat lányom, válogasd ki azokat a ruhákat, amelyeket nem használtál rég óta, nyisd ki nagyra az ablakot, hogy az hogy az elhasználódott levegő kiáradjon, fejlessz új gondolatokat úgy, hogy a régieket elhagyod, kötelezd el magad új viselkedés, szokások, tradíciók létrehozásában.
Nagymama, attól félek, hogy az elszigetelés végével nem változik majd semmi. Az emberek hamar felejtenek…
Az, hogy mások hogyan reagálnak a karanténra, nem a te dolgod. Kötelezd el magad a változás mellett, és ne felejts! Tegyél róla, hogy ez a vihar úgy feldúlja az életedet, hogy teljesen forradalmasítsa azt!”
Elena Bernabé
………..
Nemrégiben a fenti bölcsességet osztotta meg egy ismerősöm angolul a Facebookon, amit én tovább osztottam. Habár már nincs karantén, vagy ha van, az nem olyan szigorú, mint korábban, az ember nem tehet úgy, mintha mi sem történt volna. Pontosabban tehet, de attól még nem lesz minden ugyanolyan, ez egészen biztos.
Vajon a bezártság, a karantén olyan időszaka volt az életünknek, amelyben vártunk? Vártunk és felkészültünk az életre? Miért előtte nem az életünket éltük? Miféle életre kell felkészülni? Amelyik más, mint az előtte lévő volt? Vajon olyanok voltunk ebben a várakozásban, mint az újszülött gyermekek? Akik mindent először tapasztalnak, először éreznek?
Ez az időszak hatalmas változásokat eredményezett. Egyszerű, őszinte, szeretetteljes cselekedetekkel készültünk fel erre az életre? Jó kérdés, de szerintem mindenki megtette a tőle telhető legjobbat.
Tetszik a kifejzés-kifésülni az összes csomót, leginkább azokat, amiket eddig elhanyagoltunk. Szeretjük a szőnyeg alá söpörni a problémákat, egészen addig, amíg már nincs több helyünk rejtegetni azt, amivel nem akaródzik szembenézni.
Azzal mondjuk pont nem értek egyet, hogy nekünk kell szeretteink csomóit is kibogozni. Ez az ő felelősségük, bármennyire is segítő szándék vezérelne bennünket, már megtanultam, hogy a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve. Így is úgy is hatunk egymásra, ha változok én, változol te is, tehát szerintem pont azzal tesszük a legjobbat, ha magunkkal törődünk. A másik meg majd megbirkózik a mi változásunkkal. Persze türelemmel viseltessünk egymás iránt.
Ez viszont nagyon tetszik „A csomók két kézzel történő kibogozásával, elkezded a magadban lévő kötelékeket is megérinteni.” és ez is „Távolítsd el magadból a terméketlen részeket.” Milyen sok meddő vágyakozás vet vissza bennünket a valódi fejlődéstől!
Ki az a Elena Bernabe? Aki olyan bölcsességeket ad nagymama szájába, mint – „vágd le a hajadat lányom, válogasd ki azokat a ruhákat, amelyeket nem használtál rég óta, nyisd ki nagyra az ablakot, hogy az hogy az elhasználódott levegő kiáradjon, fejlessz új gondolatokat úgy, hogy a régieket elhagyod, kötelezd el magad új viselkedés, szokások, tradíciók létrehozásában.”
Tetszik a gondolat, hogy szabaduljunk meg minden olyan nehezéktől, amelyek megakadályozzák fejlődésünket. Kidobálni, amit már nem használunk, ami kárunkra van, egyszerűnek tűnik. Valószínű, hogy egyszerűbb is, mint új gondolatokat fejleszteni. Kár, hogy nagymama csak annyit mond, hogy új viselkedés, szokások kialakításával kell ezt elérnünk. De a hogyanját miért nem magyarázza?
Valahol hallottam azt az elméletet, hogy minden új viselkedés berögződéséhez legalább 21 napnak kell eltelnie. Annyi idő alatt a viselkedés szokássá válik. Vajon ez akkor is így van, ha meggyőződésünk ellenére veszünk fel a személyiségünktől eltérő viselkedésmintát? Ha nincs mögötte tartalom és meggyőződés akkor is szokássá válhat?
Szeretném hinni, hogy az új szokások kialakítása valamiféle örömélmény hatására sikerülhet. Tudom, már megint a vesszőparipám, az örömélmény! Ha nincs siker és öröm az életünkben, az ember elsorvad. Kivérzik a kötelezettségei mentén. Bármilyen kicsi legyen az a siker, olyan löketet ad, amellyel napokig kibírja az ember.
„Az, hogy mások hogyan reagálnak a karanténra, nem a te dolgod. Kötelezd el magad a változás mellett, és ne felejts! Tegyél róla, hogy ez a vihar úgy feldúlja az életedet, hogy teljesen forradalmasítsa azt!”
Pont emiatt érzem úgy, hogy sem a szeretteink, ismerőseink és az ismeretlenek csomóinak kisimítása nem a mi dolgunk. Ha már mi máshogy reagálunk, mint ahogyan azt korábban tettük, az hatással lesz rájuk. Mint ahogyan ránk az is, ha ők nem reagálnak máshogy, vagy éppenséggel változnak.
Még annyi, hogy az elmúlt időszakot én nem viharnak éltem meg. Sokkal inkább vihar előtti csendnek. Olyan mozdulatlan némaságnak, ahol hallani véltem a távoli mennydörgéseket. Fülledt, állott csendnek, ahol benne rezgett a levegőben a felfokozott várakozás izgalma.
Nem biztos, hogy minden vihar, minden változás nagy dérrel dúrral megy végbe. Néha csak azt hisszük, még mindig várjuk, pedig már rég eljött.
Elena Bernabe-nak több mint 14000 követője van a Facebookon és most jelent meg az első könyve. Biztos, hogy hallani fogunk még felőle.
….
A lelki következmények után essék szó a hétköznapi, gyakorlati következményekről is, már ami jelenleg az angliai magyarokat érinti.
A napokban örömmel hallotta minden külföldön, az Európai Unión belül élő magyar, hogy korlátozás nélkül, és 2 hetes karantén letöltése nélkül utazhat Magyarországra. Igaz, az intézkedés bevezetésekor még kicsit nagy volt a káosz a fejekben és körülbelül 2 napon keresztül egymásnak ellentmondó dolgokat hallottunk az illetékesektől, hogy mi a helyzet a Nagy-Britanniából érkezett magyarokkal. Szerencsére azóta tisztult a kép és az üzenet is miszerint nem kell 2 hétre karanténba vonulnunk, ha végre szeretnénk látni a rokonainkat Magyarországon. Sajnos a feketeleves nem maradhat ki.
Ugyan Magyarországra könnyen utazhatunk, Nagy-Britanniába visszaérve sajnos nem ez a helyzet. Bárhonnan is érkezzünk vissza az országba, itt 2 hét karantén vár bennünket. A tervek szerint ez a közeljövőben, júliustól megváltozik és néhány európai ország kivétel lesz. Mint például Spanyol-, Olasz-, Francia- és Görögország, valamint Portugália.
A hivatalos indoklás szerint ezekben az országokban már alacsony a koronavírusos esetek száma, így megfontolják, köthetnek-e velük kétoldalú megállapodást. Ezek az országok olyan turisztikai célpontok, ahova szívesen járnak az angolok nyaralni, vagy esetleg ahol saját ingatlannal rendelkeznek, illetve ahol esetleg idősebb családtagjaik élnek. (Az angolok előszeretettel költöznek Spanyolországba a nyugdíjas éveikben, ami érthető.)
Egyes források szerint a „kivételezett” országok sorában Ausztrália, Gibraltár, vagy akár a Falkland-szigetek is benne lehetnek. Persze itt csaptak magasra az indulatok. Az angliai magyarok (és akár más bevándorlók, de erről nincs közvetlen tapasztalatom) úgy érzik, ezekből a kivételezett országokból korlátozás nélkül beutazni csupán turisztikai megfontolások miatt lehet. Közép-Európai országok egyelőre nem szerepelnek a tervezett listán.
Több tízezren lehetnek most olyanok, akiknek fő a fejük, hogy oldják meg a nyári szünetet. Bezárnak az iskolák, elfogytak a szabadságok, a munkáltatók hamarosan elvárják a minél zavartalanabb munkavégzést, amibe nem fér bele 2 hét extra távollét. Vajon ezek a bevándorló családok, akik ugyanúgy hónapok óta nem látták szeretteiket, hogyan oldják meg a gyermekeik elhelyezését, ha nem utazhatnak pár hétre haza a családjukhoz, rokonaikhoz? Sokan a magyarországi nagyszülők segítségét vették igénybe nyaranta, nem beszélve arról, hogy a világjárvány olyan extra lelki terheket róhatott rájuk, hogy epekedve várják, hogy a szüleiknél, nagyszüleiknél Magyarországon megpihenhessenek. Az angliai magyarok közül sokan most úgy érzik, szándékosan tartják őket távol a családjuktól, hogy választott országukban tovább termeljenek.
De persze fésülgetjük mi azokat a képzeletbeli csomókat türelemmel, szeretettel.
Szalma Emese
