Sport

A szegedi röplabda tehetségek, Nagy-Hegyesi Réka és Pintér Barnabás meghívót kaptak a korosztályos nemzeti csapatba

A szegedi röplabda tehetségek, Nagy-Hegyesi Réka és Pintér Barnabás meghívót kaptak a korosztályos nemzeti csapatba és bár a koronavírus-járványra való tekintettel az idei évben elmaradnak a nemzetközi versenyek a nemzeti csapatok tovább gyakorolnak, ahol a helyi fiatalok is kivehetik a részüket.

Nagy-Hegyesi Rékának utaznia sem kell, hiszen az U15-ös válogatott bő kerete jövő hét vasárnaptól Szegeden edzőtáborozik, sajnos külföldi versenyek sem lesznek, a tehetség azonban örült volna egy kis környezetváltozásnak, korábban például nagyon jól érezte magát a gárdonyi összetartáson, ráadásul most Horvátországban lett volna tornájuk, ha nem szól közbe a járvány.

– Annak viszont nagyon örülök, hogy végre találkozom a válogatottakkal, hiszen rég láttuk egymást, és alig vártam, hogy újra együtt készüljünk – kezdte a beszélgetést Nagy-Hegyesi Réka. – Tavaly tavasz óta mindig ott vagyok az összetartásokon, ennek nagyon örülök, és persze motivált is vagyok, nem is lehet más a célom, mint mindig ott lenni az utazó keretben, akár felnőtt válogatottként is. Remek közösséget alkotunk, gyorsan beilleszkedtem, vezetőedzőnkkel, Halász Mártával is nagyon szeretek dolgozni – nyilatkozta a röplabdázó.

Természetesen Réka is szomorú volt, hogy nem tudott edzésre járni tavasszal, de otthon próbálta pótolni a tréningeket.

– A testvéremmel tudtam otthon játszani, Halász Niki online edzéseihez is csatlakoztunk. A formám nyilván nem olyan, mintha tavasszal minden szokás szerint ment volna, az otthoni futógép sem pótolhat mindent. Egy kicsit nehezebben is jöttem edzésbe, de most már úgy érzem, minden rendben, ráadásul a válogatottnál is nagy hangsúly lesz a fizikum fejlesztésén. Nemzetközi tornán most ugyan nem szerepelhetünk, de a budapesti Európa-bajnokság szurkolói élménye még most is ad bőven motivációt. Kíváncsi vagyok, hogy az őszi és téli szünetben lesz-e valamilyen megmérettetés, nagyon örülnék, ha hamarosan tornán szerepelhetnénk – mondta Réka.

A válogatott mellett a Vasasnál dolgozó edző, Halász Márta számára már hagyomány, hogy Szegeden is tartanak edzőtábort.

– Nagyon szeretjük ezt a várost, itt minden megvan, amire szükségünk van. Most egy kifejezetten bő kerettel érkezünk, minél több lánynak szeretnék lehetőséget adni. Rékát is örömmel hívtam, hiszen tehetséges és szorgalmas lányról van szó, de ahogy mindenkinek, neki is sokat kell dolgoznia, ha a nagyobbak között is stabil válogatott akar lenni – jegyezte meg Halász Márta.

Fotó: SZRSE hivatalos Facebook oldala

A fiúknál is lesz válogatott összetartás a nyáron, nem is akármennyi: júliusban és augusztusban összesen négy alkalommal áll össze a nemzeti csapat. Új edzőt kapott az együttes, így egyesületünk ígérete, Pintér Barnabás is kíváncsian várja a nyári munkát.

– Rácalmáson és Dabason fogunk edzeni, sajnos most hivatalos verseny nélkül. Az első alkalmak még biztosan az ismerkedésről szólnak, hiszen a stáb változott. Örülök, hogy ismét meghívtak a válogatottba, hiszen nekem is az a célom, hogy folyamatosan a nemzeti csapat utazó keretében legyek. Ezért az álomért érdemes nyáron is keményen dolgozni, hozzászoktam, hogy ilyenkor is sok az edzés. Jó korosztályba estünk, hiszen jövőre már Európa-bajnokságon is szerepelhetnénk, ez adja most a fő motivációt – árulta el Pintér Barnabás.

Forrás: szegedvolley.com

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb