Közélet

KKV konzultáció Szeged: sok, jó helyi ötlet akad a szektorban, exkluzív interjú Nemesi Pállal és György Lászlóval

Sok, jó szegedi ötlet akad az elkövetkezendő időszakra nézve a helyi KKV szektorban, jelentette ki dr. György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár kedden délután, a Napfény Városában, a 2021-2027-es európai uniós vállalkozásfejlesztési források kijelöléséről és tervezett felhasználásáról való tanácskozáson.

A gazdaságfejlesztési források tervezéséről szóló konzultációt dr. György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára és Nemesi Pál, a Csongrád-Csanád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke vezette.

Fotó: Szabó Dávid – Szeged365.hu

A szegedi program egy olyan országos programsorozat része, amelynek célja, hogy a hazai kkv-szektor képviselőivel olyan személyes egyeztetésre kerülhessen sor, ahol a szakpolitika első kézből ismerheti meg a vállalati igényeket. A kezdeményezés egyébként nem új keletű, hiszen az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetésével a tavalyi évben eredményesen került megszervezésre az országos KKV-konzultáció, amelyben valamennyi területi kamara is aktívan részt vett. Nemesi Pál külön kiemelte a Szeged365.hu-nak, hogy az Európai Unió következő, 2021-2027-es költségvetési ciklusa nagy lehetőség Szegednek és Szeged központtal az egész régiónak.

Dr. György László, gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár a Szeged365.hu-nak kiemelte: a cél nem más, mint a vállalkozók fejével gondolkodni, megteremteni az igényeikhez és terveik megvalósításához szükséges feltételeket és még erősebbé tenni ezáltal a magyar gazdaságot.  

Fotó: Szabó Dávid – Szeged365.hu

Az államtitkár elmondása szerint a szegedi vállalkozók jó úton haladnak, ugyanis sok-sok kiváló és ötletes termékeket és szolgáltatásokat gyártó és nyújtó van közöttük. Véleménye szerint ezek nagyon egyediek és minden bizonnyal kereslet is akad majd rájuk. Hangsúlyozta, hogy létre jött a Vállalkozói Információs Portál, ahol a cégek minden fontos tudnivalót begyűjthetnek.

Ezt követően Nemesi Pál, a Csongrád-Csanád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Szeged365.hu-nak ismertette a KKV konzultáción elhangzott, legfontosabb ismereteket, majd reagált a Modern Városok Program kormánybiztosának, Gyopáros Alpár kijelentésére, miszerint meg fog épülni Szegeden a harmadik híd és az atlétikai-centrum is.

Fotó: Szabó Dávid – Szeged365.hu

Nemesi Pál üdvözölte a Modern Városok Program, valamint az újonnan indult Magyar Falu Program kormánybiztosának ígéreteit, sőt kijelentette: “A híd ne csak a kampányban legyen téma”

A Csongrád-Csanád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke továbbá úgy fogalmazott: minél több beruházás valósul meg a Napfény Városában annál élhetőbb és szerethetőbb lesz az, ami hozzásegíti majd a népességnövekedéshez is a várost. Nemesi Pál kiemelte: a gazdaság fejlesztése az ország minden területén, így a dél-alföldi régióban is kiemelt szereppel bír, hiszen ez által tud fejlődni a kultúra, a tudomány az egészségügy és a turizmus is. A kamara elnöke reményét fejezte ki abban, hogy Szeged Városának hamarosan saját Nobel-díjas tudósa is lesz majd.

Fotó: Szabó Dávid – Szeged365.hu

Az esemény az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara jóvoltából jött létre.

Fotó: Szabó Dávid – Szeged365.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb