Sport

Hétfőn kezdetét veszi a Mol-Pick Akadémián a felkészülés

Hétfőn kezdetét veszi a Mol-Pick Akadémián a felkészülés. A szezon felméréssel indul, osztotta meg Kárpáti Krisztián, a PICK Kézilabda Akadémia szakmai vezetője.

– Hétfő délelőtt találkozunk először, délután pedig a négy korosztály az első labdás edzésen vesz részt. Az első hét még a rávezetésé lesz, utána viszont egyre nagyobb terhelést kapnak majd a játékosok. A fizikai felkészítést erőnléti stábunk Garami Zsolt irányításával végzi. Tervben van, hogy minden korosztályunk közös edzőtáborban vesz részt. A nagyok Dabason, a kisebbek Tiszaújvárosban készülnek majd – kezdte gondolatait Kárpáti Krisztián, a PICK Kézilabda Akadémia szakmai vezetője a pickhandball.hu-n.

Fotó: Kocsis Alíz

Kárpáti Krisztián úgy fogalmazott: “ezek az edzőtáborok ez egy kicsit csapatépítő jellegűek is lesznek, hiszen több napot is együtt tölthet a keret, ez pedig fontos lesz a későbbiek szempontjából”.

Az U21-es csapatra nagy kihívás vár a 2020–2021-es szezonban, hiszen a felnőtt NB I/B-s bajnokságban szerepelhet, és Liga Kupában is rajthoz áll majd a csapat, így komoly meccsek várnak a fiatalokra.

Forrás: pickhandball.hu – Süli Róbert

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb