Közélet

Kezdetét vette a kormányalakítási tárgyalás Szerbiában

Kezdetét vette a kormányalakítási tárgyalás Szerbiában, Aleksandar Vučić ma azokkal a pártokkal egyeztet, akik a június 21-i választáson bejutottak a belgrádi törvényhozásba. Az államfő először a nemzeti kisebbségek pártjaival ül tárgyalóasztalhoz, hogy a lehetséges koalíciókról, illetve a tervekről egyeztessen.

Kedden az Albán Demokratikus Alternatíva nevű párt jelöltjeivel tárgyalt – a lista 3 mandátumot szerzett a 250 fős törvényhozásban -, és a tervek szerint a bosnyák SDA Szandzsák nevű párt (3 mandátum) vezetőjével is konzultált volna, ám a pártelnök nem kívánt Aleksandar Vuciccsal beszélni.

Fotó: szabadmagyarszo.com

Szerdán az államfő a Vajdasági Magyar Szövetség (9 mandátum), valamint a bosnyák Igazság és Megbékélés Pártjának (4 mandátum) vezetőivel ül tárgyalóasztalhoz, péntektől pedig a szerb pártokkal folytat megbeszélést. Pénteken Aleksandar Sapic olimpiai ezüst- és bronzérmes vízilabdázó Győzelem Szerbiának elnevezésű listájának (11 mandátum) vezetőivel tárgyal, hétfőn az Ivica Dacic vezette Szerbiai Szocialista Párttal (32 mandátum), végül a saját maga irányította Szerb Haladó Párttal (188 mandátum) konzultál.

Fotó: MTI

A választás éjszakáján a győzelmet ünneplő Aleksandar Vucic még arról beszélt, hogy minden bejutó párttal partnerségre kíván lépni, de úgy tűnik, az egyik bosnyák kisebbségi párt már biztosan az ellenzékhez fog tartozni.

A szerbiai jogszabályok szerint a parlament alakuló ülését a választások hivatalos és végleges eredményeinek kihirdetését követő 30 napon belül meg kell tartani. A végleges eredményeket július 5-én hozták nyilvánosságra, így legkésőbb augusztus 4-ig meg kell alakulnia a törvényhozásnak. Ezt követően 90 nap áll rendelkezésre a kormányalakításra, ám Aleksandar Vucic szerint az új kormány már augusztus végén feláll.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb