Kikapcs

Távol-Keleti hangulat a Szegedi Füvészkertben, jön a XIII. Lótusz Napok, interjú Németh Anikó főszervezővel

Immár XIII. alkalommal ad otthont a Szegedi Füvészkert a Lótusz Napok névre hallgató, két napos eseménynek, amely idén is a távol-keleti kultúra hangulatát igyekszik az objektum falai közé varázsolni. A rendezvény most is sok-sok klassz programot kínál az odalátogatóknak. Erről bővebben a Szegedi Füvészkert igazgatója, Németh Anikó főszervező a részletes program ismertetése előtt a Szeged365.hu-nak mesélt.

„A Szegedi Füvészkert 2020-ban is nagyon sok szuper programmal várja a Lótusz napokra kilátogató kicsiket és nagyokat egyaránt. Az esemény a koronavírus-járványhoz igazodva lesz megtartva. A hangulat viszont garantált, hogy egzotikus lesz, hiszen az előadások mindegyike a távol-keleti kultúra bemutatására irányul majd.” – kezdte gondolatait Németh Anikó.

Az igazgatónő kiemelte: a bemutatók az ázsiai növények, azon belül is az indiai lótusz legfontosabb tudnivalóinak ismertetésére összpontosulnak, a különböző táncok, énekek és dalok pedig az ázsiai kultúrát kívánják közelebbivé hozni a Füvészkert zöldellő udvarán, ahol a kiállítások és kézműves foglalkozások mellett egy kisebb vásár kínál majd mindenféle csecsebecsét.

Németh Anikó, a Szegedi Füvészkert igazgatója ismertette, a XIII. alkalommal megrendezett Lótusz Napokon a jó hangulatot több, tehetséges művész biztosítja, akik távol-keleti hangszereken különböző, meditációra és relaxálásra alkalmas zenéket játszanak, ami mellett a távol-keleti forgatagon finom ételeket és italokat is kipróbálhatnak majd az érdeklődők.

Az esemény pontos menetéről és részleteiről hamarosan bővebben is beszámolunk.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb