Kikapcs

Szeged365 Cinema: Kádár-kori vámpírsztori (filmajánló)

Az örök életre ácsingózó Brezsnyev Magyarországig is elérő csápjai próbálják becserkészni a nem öregedő, és fokhagymától irtózó magyar fickót. A Drakulics elvtárs egy sajátos hangulatú, izgalmas alapötletre felhúzott film, ami abszurd körítéssel idéz meg egy hasonlóan abszurd korszakot.

A Magyar Nemzeti Filmalap által támogatott újgenerációs alkotások nagy része bátran idéz meg egy-egy történelmi korszakot, és végre valahára úgy tűnik, a magyar film is elkezdi felépíteni saját történelemértelmezésen keresztül azt az identitástudatot, amit az amerikai mozi a kezdetektől fogva megtesz.

Az elmúlt évek sikeralkotásai közül bátran idézett múltat a Vizsga (2011), A berni követ (2015), a Martfűi rém (2016), a Szürke senkik (2016), a Kincsem (2017), és A Viszkis (2017) is, de egy merőben eltérő megoldást alkalmazva jól működtek az alternatív történelembe helyezett sztorik is, mint például a 1970-es éveket díszletként szépen használó Liza, a rókatündér (2015) és a Lajkó – cigány az űrben (2018).

Az utóbbi vonulatot erősíti Bodzsár Márk Drakulics elvtársa is, amelyben ügyesen keveredik a filmtörténetileg is ezer szállal hazánkhoz kötődő rém, az először Lugosi Béla által filmvásznon megelevenített Drakula mítosza és a 70-es évek magyarországi berendezkedésének és kémelhárítóinak abszurd élete.

A történet szerint a kubai forradalmat is megjárt Fábián elvtárs hazalátogat, hogy megnyisson egy nagyszabású véradó mozgalmat, de valami nagyon nem stimmel vele: nem öregszik, a nők döglenek utána, és nem bírja a fokhagymás kolbász szagát. Nagy Zsolt remekül hozza a laza vérszívó szerepét, de aki igazán elviszi a show-t, a macsó kémelhárítót játszó, mackónadrágos Nagy Ervin.

A nehezen kategorizálható műfaji keverékben talán a vígjáték vonulat domborodik ki a legjobban, a remek díszletek és jelmezek, a frappáns párbeszédek és az eszement alapötlet kellemes kikapcsolódást nyújtanak, bár néha az lehet az ember érzése, hogy ebből a sztoriból bizony kultikus filmet is ki lehetett volna hozni.

A Drakulics elvtársat július 22-éig minden nap 16:30-tól vetíti a Belvárosi Mozi.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb