Mindenmás

Ablakba verte édesanyja fejét egy szegedi férfi, ráadásul nagymamáját is többször bántalmazta

Letartóztatták azt a szegedi férfit, aki több alkalommal is saját édesanyjára és nagymamájára támadt. A brutális történet főszereplőjének kapcsolati erőszak miatt kell majd felelnie a bíróságon.

A család egy háztartásban élt, a férfi 2019 végén már több alkalommal megpofozta mindkét nőt, most július 15-én viszont igazán elgurult a gyógyszere. Előbb ittasan a nagymamáját az ágyra lökte, majd édesanyja fejét az ablak sarkába ütötte. A vérző sérülés miatt egy időre felhagyott a bántalmazással, de azért kiosztott még pár pofont is.

Másnap ott folytatta, ahol abbahagyta: leszaggatta édesanyja ruháit, test szerte és fejre is több ütést mért. A sértett védelmére kelő nagymamát fojtogatta, majd letépte a fürdőszoba ajtaját, amit a két nő felé hajított. Mindkét sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A férfi ellen kapcsolati erőszak bűntette miatt indult eljárás, a Szegedi Járásbíróság most egy hónapos letartóztatást rendelt el, amely ellen a gyanúsított fellebbezett.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb