Mindenmás

Napi pakk, csütörtök: K.O. lesz a szúnyogoknak, Harry Potter és Slash szülinap, ma már tényleg lehet zápor

Csütörtök egész jónak néz ki: egyre közelebb a hétvége, ha minden jól megy, a szúnyogoktól is fájó búcsút vehetünk, és még az Akárkit is megleshetjük a Dóm téren. Megannyi remek ember üli ma a szülinapját, kavard el a cukrot, és pörgesd fel a napot a Szeged365-tel!

MAI SZEGEDI NÉVNAPOSOK

Lenke, Apollinár, Borisz, Brigitta, Dalibor, Ila, Laborc – Isten éltessen benneteket!

MA SZÜLETTEK

  • 131 éve megszületett Wittmann Viktor gépészmérnök, pilóta, aki több magassági és távrepülési csúcsot is tartott. 1911-ben a Magyar Géprepülők Szövetsége vezetőségi taggá választotta, az akkor 22 éves Wittmannt. Karinthy Frigyes barátja volt, akit rendszeresen elvitt magával repülni. 25 évesen bemutató közben bekövetkezett balesetben halt meg.
  • 87 éve látta meg a napvilágot Vass Éva, kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész.
  • Ma ünnepli 75. születésnapját Molnár Endre olimpiai bajnok vízilabdázó, edző.
  • 55 éves a Guns N’ Roses gitáros fenegyereke Slash. Londonban született Saul Hudson néven, 2016-ban 20 év kihagyás után tért vissza az együttesbe. 2005-ben az Esquire magazin a Legjobb Gitárosnak választotta. Gibson Les Paul gitárjával olyan egyedi hangzásvilágot vitt a rockzene történetébe, amilyet eddig máshol nem igazán lehetett hallani. A rockhírességek sétányán 2007 januárjában örökítették meg a keze nyomát. A 100 Legnagyobb Rock Gitárszóló listáján Slash a Guns N’ Roses Sweet Child o’ Mine dalában játszott gitárszólójával a 15. helyig jutott. A Time magazin 2009 augusztusában Jimi Hendrix után minden idők második legjobb gitárosának választotta.
  • Ma lenne 53 éves Philip Seymour Hoffman, Oscar-díjas amerikai színész és színházi rendező. Legnagyobb sikerét a 2005-ös Capote című portréfilm címszerepében nyújtott alakításával érte el, 2014-ben drogtúladagolásban hunyt el.
  • 44 éves Polgár Judit sakkozó.
  • 31. születésnapját ünnepli a Harry Potter-filmek címszereplője, Daniel Radcliffe.

REMÉLJÜK, MEGKAPJÁK A KEGYELEMDÖFÉST A SZÚNYOGOK

Ma a megyei Katasztrófavédelem veti be magát és tesz meg mindent annak érdekében, hogy egyre kevesebb szúnyog egyen meg bennünket Szegeden. A gyérítés csütörtökön az esti órákban várható.

DÉLUTÁN MÁR TÉNYLEG LEHET ZÁPOR

Csütörtökön eleinte felváltva felhős-napos időben lesz részünk a térségben, majd délután több helyen záporral és zivatarral is számolnunk kell. A változékony időjárás ellenére azonban napközben 25-31 fok várható.

CSÜTÖRTÖKÖN MÁR MEG LEHET LESNI AZ AKÁRKIT

A 15. században íródott, Akárki című moralitásjátékkal kezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri műsora, a darabot Bodolay Géza állítja színpadra. A darab érdekessége, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok előképének számító salzburgi dóm előtti játékok műsorában minden évben ezt a produkciót állítják színre.

NE MARADJ LE AZ ÉRDEKESSÉGEKRŐL

Megérkezett Gábor Áron egyetlen fennmaradt rézágyúja Szegedre. A látványosságot augusztus közepétől lehet megtekinteni a közgyűjteményben, reméljük, jól fog elsülni!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb