Szegedi Arcok

Szeged365 klippremier: megérkezett a szegedi Tha Shudras új dala és klipje, dübörög az Ég a gyertya

Dobpergés! Tádám, itt a szegedi Tha Shudras legújabb dala és klipje, ami ezúttal a Napfény Városában forgott! A zenekarnak nem ez az első debütálása a Szeged365.hu-n. Az immár egy hónapos Varázsige címet viselő művüket is nálunk láthatta először az ország-világ. Nincs ez most másként az Ég a gyertya című dalukkal sem, amit a Szépség és a Szörnyeteg című mese ihletett, ez pedig a szövegen felül az audiovizuális tartalomban is jól látszik majd.

A klip Korcsok Renátó keze munkája, akivel a srácok 2019. óta működnek együtt. Trap Kapitány, azaz Molnár Tibi, a zenekar frontembere a Szeged365.hu-nak elmondta: a dal célja, hogy ráébredjünk arra, hogy mennyire a megszokásaink rabjaivá váltunk.

„A dal tartalma azt boncolgatja, hogy mennyire a mindennapjaink és a megszokásaink rabjai vagyunk. Azt firtatja, hogy milyen az, ha ezekben a bizonyos megszokásokban, mint mondjuk a telefon nyomkodás, vagy a reggeli kávé elfogyasztásában hiány lép fel. A szöveget egyébként egy éppen zárva tartó dohánybolt ihlette, ahol a szerzőtársammal nem tudtam cigarettát venni, amitől pillanatok alatt padlóra kerültem. Ekkor döntöttünk úgy, hogy ezt papírra vetjük és dal lesz belőle. Amihez a klipet nagy-nagy örömünkre Szeged egyik legikonikusabb szórakozóhelyén, a Hungiban forgathattuk le.” – kezdte gondolatait Trap Kapitány.

A művész emellett azt is jelezte, hogy a dalnak bizony itt nincs vége! Sőt, a klipet is folytatják majd! Tha Shudras rajongók figyelem, érdemes hát résen lenni!

Most pedig akkor egyedül és először a Szeged365.hu-n, had szóljon az Ég a gyertya!

A Tha Shudras az elmúlt időszakban több új dallal és klippel is előrukkolt a nagyérdeműnek, ezek közül a legutóbbi ugyanígy nálunk debütált:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb