A szegedi fotós, Berta Helga közel 10 éve él Amerikában. A fiatal lányt már gyermekkorában vonzotta a külföldi lét. 18 éves korában járt először a világ másik felén, New Yorkban. Az ismerősénél eltöltött pár nap azonban teljes mértékben beszippantotta, minek margójára egy évvel később az USA-ba költözött, ahol elmondása szerint teljes mértékben önmagára lelt. Ennek ellenére persze hiányzik neki a mediterrán hangulatú város, a pezsgő főváros, a Balaton és a jó borok.
Mikor és milyen apropó kapcsán döntöttél úgy, hogy Amerikába költözöl?
A külföldi lét már gyermekkoromban vonzott, pont úgy, mint az angol nyelv. Felsősként angol tagozatú osztályba jártam, középiskolásként pedig különórákat vettem, ez pedig már ideje korán az idegen nyelvi ismereteimet stabil lábakra helyezte. Amerikában először 18 évesen jártam, látogatás céljából az egyik ismerősömnél. Az ott eltöltött napok azonban teljes mértékben magukba szippantottak, minek margójára egy évvel később az USA-ba költöztem. Az első négy évben babysitterként és fotósként dolgoztam New Yorkban, három éve azonban úgy döntöttem Pennsylvaniba költözöm. Itt jelenleg vendéglátósként tevékenykedem.
A vendéglátáson belül pontosan mivel foglalkozol?
A vendéglátás minden területén dolgoztam már, voltam barista, bártender, felszolgáló és még szakács is, két helyen. Most az Ocean nevet viselő, seafood-ban dolgozom Eastonban, ahol egyébként nagyjából majdnem minden tizedik ember magyar származású vagy legalábbis magyar leszármazott. Annak idején Amerikának ez volt az a része, ahová a háború ideje alatt és a forradalom elől a legtöbben kimenekültek. Ezt bizonyítja az a sok-sok emlékmű, magyar nevet viselő utca és templom is, ami a mellettünk levő kisvárosban Bethlehemben található. Ugyanitt egyébként már belebotlottam egy Steel Stacks nevű gyárba is, ami mint kiderült korábban csak magyar nyelvűeket foglalkoztatott. Egy szintén nem messze eső városban, aminek a neve Hellertow pedig még egy Paprikás nevű étteremmel is találkoztam.
Milyen életvitelbeli különbségeket véltél felfedezni az elmúlt években?
Az Amerikában élők sokkal szabadabb felfogásúak, sokkal nyitottabbak. Több és nagyobb hangsúlyt fektetnek a kikapcsolódásra és a családra. Sokkal több kalandnak és élménynek vetik alá magukat mindenféle gond és aggodalom nélkül. Nyilván az, ami odahaza luxusnak számít, itt természetesen. Mindenki nagyon közvetlen és kedves. Itt az emberek tényleg tudnak élni és pihenni. A parkban üldögélni, enni és beszélgetni abszolút normális és elfogadott. Pont úgy, mint megajándékozni egymást csak úgy, szeretetből, amiben nagy örömömre nekem is volt már részem. Egy korábbi munkahelyemen ugyanis az egyik munkatársam egy doboz csirkepaprikással lepett meg, amit a magyar származású nagymamája készített nekem. Emellett pedig, ami még szintén nagyon érdekes, hogy a szabadnapok jó hangulatban, kirándulással és hasznos időtöltéssel telnek. Talán ezek azok az életvitelbeli különbségek, amelyek eleinte furcsák, ma már viszont teljesen átlagosnak a számomra is.
Terveid között szerepel, hogy a közeljövőben a jólét ellenére mégis csak hazaköltözöl?
Nem, én itt teljes mértékben otthon érzem magam. És bár érdekesen és logikátlanul hangzik, mivel Magyarországon születtem és nőttem fel, mégis, itt találtam meg önmagam, ez az otthonom.
Mégis, ha meg kellene fogalmazni azt, hogy Szeged mitől vált szerethetővé a számodra, mit mondanál?
A középiskolás éveim nagy mértékben meghatározták a Szegedhez való viszonyomat. A rengeteg emlék és élmény mellett életre szóló barátságokat kötöttem, akikkel gyakran csak úgy kiültünk a Kárász utcára és néztük Szeged pezsgő, rohanó mindennapjait. A társaságban való lét és a nyugalom, amely a városból egyaránt áradt, mindig ugyanolyan jól esett. Szegednek köszönhetem a fotós karrierem és azt is, hogy pályakezdőként elnyertem a Dugonics Társaság év fotósa díjat.
Mi hiányzik az itthonlétből?
Természetesen a családom. Sokszor nem olyan egyszerű egy ekkora országban, egyedül élni. Gyakran jól esne átölelni a szeretteimet, átmenni a nagymamámhoz enni egy sütit, a másiknál pedig egy szelet lekváros kenyeret. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hiányzik Magyarország. Hogy nem hiányzik a csodálatos Budapest, a Balaton, az egyedi épületek, a légkör, a hangulat és a látványosságok. A jó borok és az apukám finom fagylaltjai az A Cappellából.
És végezetül, hogyan hatott rád és az életedre a koronavírus, ami köztudottan Amerikában legelterjedtebb és a legveszélyesebb még mindig?
A koronavírus-járvány rám és az én életemre és munkámra is hatást gyakorolt. A vendéglátóegységek bezártak, minek margójára három hónapra munkanélkülivé váltam. A korlátozások nemrégiben ugyan enyhültek én pedig szerencsére újra munkába állhattam és félve ugyan, de azt hiszem kijelenthetem, hogy a helyzet Pennsylvaniban annyira nem rossz, mint mondjuk az ország más államaiban, ahol a már említett korlátozások sokkal hamarabb enyhültek, most viszont ismét szigorításra adnak okot.
