Kikapcs

Szabadtéri vetítések a Dóm téren: négy este alatt négy remek előadást láthat újra a szegedi közönség

Csütörtöktől vasárnapig négy estén át négy, a Szabadtéri Játékok korábbi közönségkedvenc produkcióját láthatják újra a szegedi nézők. Az ingyenes vetítések minden este 20 órakor kezdődnek.

Csütörtökön este a Tévedések vígjátékával indul a vetítéssorozat. A 2015-ös évad egyik nagy durranását annyira imádták a nézők, hogy 2016-ban is visszatért a Dóm térre, így igaz, csak filmvásznon, de újra láthatja majd a közönség Csuja Imrét, Molnár Piroskát, Haumnann Pétert, Szinetár Dórát, Szabó Győzőt, Klem Viktort és Molnár Áront is.

A Dóm téri óriási LED-falon pénteken az Aida, szombaton a Rigoletto, vasárnap pedig a Tosca következik. Az összes előadás ingyenes, 20 órától kezdődik, és az első 400 érkező foglalhat helyet majd a lelátón.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb