Mindenmás

Augusztus 3-án megkezdik a jelzőlámpás csomópont kiépítését az Algyői úton, megváltozik a forgalmi rend

Ahogyan azt már korábban jeleztük, augusztus 3-án (azaz holnap) megkezdik a jelzőlámpás csomópont kiépítését az Algyői úton. A munkálatok ideje alatt megváltozik a forgalmi rend a 47-es úton. Indul a türelemjáték.

A jelzőlámpás csomópont négy hét alatt készül majd el a Ladvánszky utca–Baktói utca–Diadal utca találkozásánál. Ez idő alatt azok, akik a városból kifelé szeretnének menni, a főúttal párhuzamosan futó, egyirányú szervízúton tehetik majd meg mindezt a a Délceg utca–Balatoni utca közötti szakaszon. Itt nem szabad majd megállni és parkolni sem. Akik viszont Hódmezővásárhely felől érkeznek, azoknak is sávterelésben és sebességkorlátozásban lesz majd részük.

Fotó: Szabó Dávid – Szeged365.hu

Az arra tartóknak egyébként már a Római körút–József Attila sugárút és a Brüsszeli körút–Csongrádi sugárút kereszteződésében jelzik majd táblákkal, hogy mire számíthatnak.

A 3,5 tonna össztömeget meghaladó járművek kerülőként az M43-as autópálya Sándorfalvi út és 47-es főút közötti szakaszát használhatják, ahol az augusztus 3-a és 30-a között tartó felújítás idején 7:00-től 20:00 óráig autópályadíjat nem kell fizetniük ezeknek a járműveknek, a HU-GO rendszerben szedett útdíj viszont marad. A menetrend szerinti buszok ez alól kivételt képeznek. Az Algyői útról a Ladvánszky utcába balra kanyarodó helyi járatú autóbuszok előnyben részesülnek. A Baktói utca pedig közvetlenül az Algyői útba torkollik majd, szemben a Diadal utcával.

Fotó: Szabó Dávid – Szeged365.hu

A gyalogosoknak továbbra is biztosított lesz az Algyői úton a biztonságos átkelés az egyik oldalról a másikra, a bicajosok az építkezést a a Délceg utca–Balatoni utca, illetve Balatoni utca–Délceg utca útvonalon kerülhetik ki.

A város felől érkező autósok a Ladvánszky utcába úgy tudunk bejutni, hogy a Délceg utcai terelésnél tovább hajtanak a 47-es úton, így  nem kell a szervizútra térniük. Ez azonban azzal jár majd, hogy a Délceg utca egyirányú forgalmi rendje megfordul és csak az Algyői út felől lehet majd behajtani, ami a felújítás után is így marad. A Balatoni és a Diadal utcából zsákutca lesz.

A munkálatok egy része már kezdetét vette, ezt Szabó Dávid kollégánk pedig meg is örökítette:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb