Egész gyerekkoromban azt hallgattam, hogy fiú és lány között nincs barátság, hogy a fiúk mindig többet akarnak majd, mint jóban lenni és együtt nevetgélni. Anya szigorú, határozott és féltő szavai annyira belém égtek, hogy csak nagyon későn és nagyon sokára jöttem rá, hogy ez azért nem feltétlenül így van, igen is létezik fiú és lány között barátság.
Fiúkkal barátkozni sokkal különlegesebb, sokkal könnyebb, egyszerűbb de tény, hogy sokkal nagyobb óvatosságot is igényel. Óvatosságot, mert elméletileg az a bizonyos vonzalom bármikor, bárhol kialakulhat. Én mondjuk ebben annyira nem hiszek. Szerintem, ha valaki elsőre külsőleg nem vonz, abból aztán már a későbbiekben nem, vagy nem feltétlenül lesz több, mint egy jó ismeretség vagy egy klassz barátság. Igen, klassz barátság, az viszont még születhet belőle. Én már csak tudom.
Az összes létező fiú barátom – akik jelen esetben többen vannak, mint a lányok- nagyon helyes, okos, végtelenül udvarias, vicces és különleges emberek, de tényleg, viszont egyikük sem az ideálom. (sötét haj, sötét szem, borosta – hoool vagy?!!) Ezt mindegyikük nagyon jól tudja és egyiküket sem zavarja. Mert ezekben a kapcsolatokban nem az a lényeg, hogy ki, hogyan néz ki és mennyire tetszik a másiknak. Nem, ezekben a kapcsolatokban a biztonság a lényeg. Az a fajta biztonság, ami a lányok között nagyon kevés ideig vagy nagyon ritkán van meg ennyire erősen. Mert az egyikük mindig egy kicsit, szebb, jobb, okosabb, szerethetőbb – ez pedig irigységeket szül, ami vitákhoz, veszekedésekhez és eltávolodáshoz vezet. A fiú és lány barátságok nem ilyenek. Ott nincs irigykedés. Őszinteség az viszont annál inkább. A srácok nem hagynak ott a bajban, de megmondják, ha hülyeség, amit csinálsz. Szeretnek, másképp ölelnek, másképp köszönnek, másképp köszöntenek, másképp írnak, másképp viszonyulnak hozzád. Bármikor lehet őket hívni és olyan pillanatokban is eszükbe jutsz, amikor nem is gondolnád. Mindig előre engednek, mindig fizetnek, mindig viszik helyetted a zacskót, mindig odafigyelnek rád, ha bulizni mentek, mindig hazakísérnek, ha épp nem egy másik lányt próbálnak befűzni, fizetik a taxit, végignézik, ahogy bőgsz, ahogy röhögsz, ahogy szenvedsz, ahogy örülsz, tehát: ott vannak. Ott vannak melletted. De! Cserébe el kell viselned az ízetlen poénokat, a felesleges szokásokat, a makacs viselkedést és a többletinformációt, amit általában a legkülönbözőbb esetekben, a legkülönbözőbb módon tálalnak. (belefér)
És, hogy akad-e köztük olyan, akinek van barátnője? Igen. Ezek a lányok az én barátnőim is? Van rá példa. Egyelőre azonban többen vannak, akik (hozzám hasonlóan) szinglik és fiúk.
Az, hogy ez mennyire sorsszerű, magam sem tudom. Nem tudom, hogy a közeg, amiben szocializálódtam mekkora hatást gyakorolt a felnőtt életemre. Ugyanis ez a közeg nem állt másból, csak fiúkból. Mert, hogy: a tesóm, az összes unokatesóm, a kereszttesóm és a gyerekkori barátaim mind, egytől-egyig fiúk, akikből mára délceg fiatalember vált. És mind hasonló természettel, hasonló életszemlélettel és hozzáállással rendelkezik, mint a srácok, akikről fentebb hosszasan meséltem. Nem tudom, hogy van-e a kettőnek köze egymáshoz. Nem tudom, hogy ennek köszönhetem-e azt, hogy egy tornacipős, farmeres, pólós csaj lett belőlem, aki nem pakol magára naponta öt tonna sminket, aki utálja a magassarkút és a szoknyát, aki a nap bármely szakaszában örömmel megiszik egy sört, aki szereti a focit és szinte az összes létező sportot szívesen nézi úgy, hogy közben nem ért hozzá. Aki nem aerobikozni jár, hanem cross fittezni. Nem tudom, hogy van-e a kettőnek köze egymáshoz, de azt tudom, hogy ezekben a kapcsolatokban létezni sokkal felszabadítóbb és szerethetőbb, mint bármi más.
