Mindenmás

Győztek a szegedi tűzoltók: véget ért az oltás a Stefánián, 4 embert vittek kórházba

Valamivel negyed hét után véget ért a Magyar Rádió egykori épületének oltása a Stefánián – tudtuk meg Tátrai Jánostól, a Csongrád-Csanád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivőjétől. A forgalom gond nélkül halad, megszűnt a lezárás az Arany János utcában.

KORA DÉLUTÁN CSAPTAK MAGASRA A LÁNGOK

Korábban írtuk: a Magyar Rádió egykori épületében felújítási munkálatok közben keletkezett tűz. A tetőszerkezeten dolgoztak, amikor annak nád aljzata felizzott, és hatalmas füst keletkezet. Az épületben a Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda és Általános Iskola működik, viszont jelenleg csak a felújítást végző munkások tartózkodtak az épületben. Információink szerint négy embert szállítottak kórházba a mentők füstmérgezés gyanújával, akiket azóta már haza is engedtek. Az épületet ért kár mértékéről egyelőre nem tudtak információval szolgálni az illetékesek.

Olvasói fotók és videók a helyszínről:

A FŐ FASORON IS TŰZ VOLT, NEM IS KICSI

Ez ma egy ilyen nap volt: helyi járat kapott lángra a Fő fasori víztoronynál, a tűz a motortérben keletkezett, de pillanatok alatt tovább terjedt az utastérre. A sofőr gyors volt, még időben leküldte a járaton utazó húsz főt, így senki sem sérült meg – tudtuk meg Tátrai Jánostól, a Csongrád-Csanád Megyei Katasztrófavédelem szóvivőjétől.

SZEGEDI TŰZOLTÓK VS SZEGEDI TŰZMANÓK: 2:0

Le a kalappal a szegedi lánglovagok és a helyi járat sofőrje előtt!

A Fő fasori tüzet még délután öt, a Stefánián keletkezettet valamivel negyed hét után fékezték meg. Személyi sérülés egyik esetben sem történt.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb