Közélet

Napi összefoglaló: a tűz birodalma Szegeden, lecserélték a kórházparancsnokok harmadát

Ízléstelen lenne azzal kezdeni a cikket, hogy “ez egy tüzes nap volt Szegeden”, úgyhogy nem kezdjük azzal. Viszont, ami a lényeg: két nagy, ijesztő tűzeset is feladta a leckét a szegedi lánglovagoknak, akik derekasan helyt álltak – köszönjük Nekik a hősies helytállásukat! Meglepően gyorsan lecserélték a kórházparancsnokok harmadát, jön az újabb égi csata a szúnyogok ellen, íme a mai nap legfontosabb szegedi hírei.

TŰZESET 1.0.: KIGYULLADT A MAGYAR RÁDIÓ EGYKORI SZÉKHÁZA A STEFÁNIÁN

A Magyar Rádió egykori épületében felújítási munkálatok közben keletkezett tűz péntek délután. A tetőszerkezeten dolgoztak, amikor annak nád aljzata felizzott, és hatalmas füst keletkezet. Az épületben a Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda és Általános Iskola működik, viszont jelenleg csak a felújítást végző munkások tartózkodtak az épületben. Információink szerint négy embert szállítottak kórházba a mentők füstmérgezés gyanújával, akiket azóta már haza is engedtek. Az épületet ért kár mértékéről egyelőre nem tudtak információval szolgálni az illetékesek.

TŰZESET 2.0.: EGY BUSZ IS KIGYULLADT A FŐ FASORON

Ez ma egy ilyen nap volt: helyi járat kapott lángra a Fő fasori víztoronynál, a tűz a motortérben keletkezett, de pillanatok alatt tovább terjedt az utastérre. A sofőr gyors volt, még időben leküldte a járaton utazó húsz főt, így senki sem sérült meg – tudtuk meg Tátrai Jánostól, a Csongrád-Csanád Megyei Katasztrófavédelem szóvivőjétől.

GYŐZTEK A SZEGEDI HŐSÖK

A Fő fasori tüzet még délután öt, a Stefánián keletkezettet valamivel negyed hét után fékezték meg. Személyi sérülés egyik esetben sem történt.

LECSERÉLTÉK A KÓRHÁZPARANCSNOKOK EGYHARMADÁT

Augusztus elsejétől 33 új kórházparancsnok kezdte meg szolgálatát – közölte a rendőrség pénteken a honlapján, így a kórházparancsnokok mintegy harmadánál történt váltás.

AIR STRIKE, 5.0.: JÖN AZ ÚJABB LÉGI SZÚNYOGIRTÁS

Megérkezett a “légi támogatás”, hétfőn újra bevetésen a szúnyogirtó-különítmény. 2020. augusztus 10-én, tehát jövő hétfőn, a napnyugtát megelőző másfél órában szórják meg a vérszívókat.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb