Az emberek általában minden év végén, december 31-én, egy-egy hajmosás és körömfestés között, vasalás közben egy rohanva kiöntött pohár pezsgő mellett összegezik azt, hogy hogyan is múlt az adott év. Én ezt minden évben augusztus 24-én reggel, az üzenethalmok között teszem meg, akkor van ugyanis a születésnapom. Tudom, bizarrul hangzik, hogy ezt a napot képes vagyok kora reggel a csoda levelek és telefonhívások mellett megspékelni azzal, hogy elgondolkodom azon, hogy mi volt jó és mi volt rossz az elmúlt egy évben, én azonban mégis megteszem.
Megteszem, mert hiszek abban, hogy nem véletlenül vagyok itt ezen a Földön. Hiszek abban, hogy Istennek (ki, miben, hisz) célja van velem. Nekem pedig feladatom van. Tudásommal, tehetségemmel, gondolataimmal és érzéseimmel jobbá kell tennem a világot. Vagy legalább is meg kell próbálnom azt. Én pedig próbálkozom. Próbálkozom, aztán pedig összegzem. Ebben az évben egy kicsit korábban, mint augusztus 24-e. Ez a bizonyos élet ugyanis sokszor, sok esetben rákényszerít bennünket arra, hogy megálljunk egy pillanatra és elgondolkodjunk azon, hogy hol tartunk és hova igyekszünk. Mi a célunk, mitől válunk boldoggá. Mitől lesz az életünk szép, mitől válik az a bizonyos tudás, tehetség, gondolat és érzés bennünk mások számára is hasznossá. Vagyis: hogyan válunk mi, az Istentől kapott élünkkel hasznossá ezen a Földön. Nos én néhány napja megálltam és elgondolkodtam. Mélyre nyúltam önmagamban, kipakoltam a jó tulajdonságaimat, aztán a rosszakat is, elővettem az erősségeimet és a gyengeségeimet, aztán elgondolkodtam azon, hogy ezekkel mit, hol és hogyan lehet kezdeni. Sőt, eggyel tovább mentem, becsuktam a szemem és végig pörgettem, hogy az elmúlt egy évben ezeket az egyébként Swot analízisbe passzoló elemeket mikor, hol és hogyan használtam fel vagy fektettem be a 23. életéveben. És, hogy mire jutottam? Arra, hogy minden döntés jó döntés volt. Önmagam számára hasznos és építő. Mások számára azonban lehet, hogy fájdalmas vagy visszataszító, de saját magam számára jó volt. És bár önzőnek tűnhet, de ez a lényeg. Semmi más nem számít, csak, hogy én, aki kaptam egy életet többnyire azért képes legyek a nehézségek mentén jól érezni benne önmagam. Ennek persze ára van. De akkor is… nem veszíthetjük szem elől önmagunkat másokért. Vagy legalább is nem mindig..
És, hogy mi az, amit időközben megtanultam?
- Felállni és azt mondani egy munkahelyen, hogy nekem ez kevés, engedjetek, szárnyalni akarok: nem gáz.
- Elköltözni egy tök idegen helyre, majd visszaköltözni onnan egy jól ismert, biztonságos közegbe: bátorság.
- Anyagilag befektetni valamibe, ami aztán nem kamatozik: nem a világ legnagyobb gondja.
- Nemet mondani valakinek, aki nagyon akar téged, egy olyasvalaki miatt, aki viszont nem is akar annyira igazán: nem bénaság.
- Szeretni úgy, hogy nem szeretnek viszont: fájdalmas.
- Az, hogy nem minden úgy alakul, ahogyan azt te tervezed és elképzeled: nem baj.
- Elmenekülni a problémák elől nem egyenlő a megoldással.
- Az élet alapjáraton nehéz, a szép pillanatok megteremtése pedig csak rajtad múlik.
- Gyengének lenni és sírni továbbra sem szégyen.
- Nem lesz minden év olyan mesebeli és csodálatos, mint 2019 volt.
- Elveszíteni embereket magad körül: az élet rendje.
- Az, hogy hogyan, hol és milyen módon folytatod tovább, ha elakadsz: csak rajtad áll.
Ezek voltak a legfontosabbak, amelyek legelőször eszembe jutottak. Ezek azok, amelyek jól tükrözik az elmúlt egy évemet. Ezek azok, amikre nem feltétlen vagyok büszke, de nem bánom őket. Ezek azok, amelyek formáltak és rávilágítottak arra, hogy az élet ugyan nem habos torta, de tanulni mindenből lehet és igazából, ha élvezed, amit csinálsz, akkor te vagy a világ legszerencsésebb embere. Én pedig élvezem és, ha másért nem is, ezért augusztus 24-én biztosan hálát adok majd. Hálát adok azért, hogy időben és a legjobb helyen léphettem rá arra az útra, amit Isten ( ki, miben, hisz) nekem szánt ezen a Földön.
Meg kell tanulnunk elengedni az önmarcangolást, önmagunk hibáztatását, az elégedetlenkedést és az állandó, megfelelni akarást ahhoz, hogy a születésnapjaink örömben és boldogságban teljenek. Próbálkozom. Dolgozom rajta.
Szerintetek ezek körül mennyi fér bele az előttem álló két hétbe? …
