Szegedi Arcok

Vajon a Mikulás rénszarvasszánja repült el Szeged felett?

Néhány napja műholdak sokasága lepte el az eget a Napfény Városa felett, mi pedig olvasóink kérésére utána jártunk, hogy mindez milyen célt szolgál, a megfejtéshez a szegedi Hődör Gábor, asztrofotóst hívtuk segítségül. Az égre pillantva a Mikulás rénszarvasszánja rajzolódott ki a szemünk előtt, ám a szakértő ismertette, hogy a műholdak, amelyek naplemente után a késő esti órákban immár több napja szabad szemmel is jól láthatóak voltak Szeged felett, a Starlink projekt elemét képezik.

A STRALINK PROJEKT ALAVETŐ ISMERETEI

A Starlink műhold projekt az Elon Musk nevéhez kapcsolódó SpaceX űripari cég világméretű projektje, amelyet 2016 novemberében abból a célból indított el, hogy az űralapú internetszolgáltatás 5 éven belül mindenki számára elérhetővé váljon. Minek után az amerikai kormány engedélyt adott mindehhez a tulajdonos a tavalyi évben megkezdte a projekt kivitelezését. Ez pedig azt jelenti, hogy azóta a műholdakat hatvanassával lövik fel az égre egy csomag formájában. Vagyis, az, hogy ennyire szépen kivehetők a sötét éjszakából szabad szemmel annak köszönhető, hogy a műholdvonat elemei azaz a műholdak a kilövést követően  nem tudnak olyan gyorsan eltávolodni teljesen egymástól – mondta el Hődör Gábor.

Fotó: Hődör Gábor

ÖSSZESEN 40 EZER MŰHOLDAT KÉSZÜLNEK FELLŐNI

A cég célja, hogy 40 ezer műholdat fellőjön az égre, amelyek aztán szerte a világban hozzásegítenek majd bennünket ahhoz, hogy az internet bárhol, bármikor, bárki számára elérhetővé váljon. Vagyis le szeretnék fedni az egész Földet könnyen elérhető, gyors sebességű internettel.  A projekt, ami 2019-ben vette kezdetét eddig nagyjából olyan 7-8 csomag műholdat repített a felhők közé, vagyis eddig nagyjából a 40 ezerből olyan 500 műhold kering már a világban a fejünk felett. Természetesen ez a szám csak egy hozzávetőleges érték, ugyanis a SapceX űripari vállalkozás mellett más, ehhez hasonló tevékenységet végző cégek is dolgoznak ilyen és ehhez hasonló projekteken.

Fotó: Hődör Gábor

A PROJEKT ELŐNYEI ÉS HÁTRÁNYAI

A szakértő szerint a projekt a csillagászok és az asztrofotósok munkáját egyértelműen hátráltatja. A pénzügyi szektor számára azonban természetesen mindez előnyt jelent majd. Például: felgyorsítja és megkönnyíti a tranzakciókat. Emellett pedig az ugyancsak az Elon Muskhoz kapcsolódó Tesla is jól jár, hiszen az önvezető autók szempontjából a globális internet hozzáférés egy óriási segítség lesz majd.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb