Sport

A szegedi stadionban is lehetnek BL és EL meccsek

A koronavírus-járvány miatt több csapatnak is semleges helyszínen kell lejátszania a Bajnokok Ligája vagy Európa-liga selejtezőit. A Magyar Labdarúgó Szövetség korábban felajánlotta az UEFÁ-nak, hogy stadionokat bocsát rendelkezésre azoknak a csapatoknak, amelyeknek otthonuktól távol kell megvívniuk az összecsapást, így könnyen előfordulhat, hogy Szegedre is hoznak majd meccset.

Megkerestük a Szeged-Csanád Grosics Akadémiát, hogy a felajánlott stadionok között van-e a szegedi Szent Gellért Fórum, azaz előfordulhat-e hogy akár a Tisza-parti városban is rendeznek nemzetközi meccseket.

“A Szent Gellért Fórum alkalmas nemzetközi labdarúgó mérkőzések megrendezésére is. Természetesen a Magyar Labdarúgó Szövetség felajánlásával egyetértünk és amennyiben felkérés érkezik, szívesen segítünk, de egyelőre konkrét megkeresés nem történt ez ügyben.” – árulta el a labdarúgó klub sajtóosztálya.

A selejtezők lebonyolításába a koronavírus is beleszól. Amennyiben nem javul a helyzet Szerbiában, könnyen előfordulhat, hogy déli szomszédainknak Magyarországon kell majd pályára lépniük a selejtezőkben. Mindenesetre a Topolya csapata idén az Európa-liga selejtezőben indul, így a Szegedtől mindössze 62 kilométerre lévő vajdasági város csapatának ideális helyszín lehetne a Napfény Városa.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb