Kikapcs

Lovasi Andrást Szegedhez köti élete első telt házas koncertélménye – exkluzív Szeged365 interjú az énekessel

Lovasi András elmondása szerint a Kispál és a Borz az első években a vidéki városok közül csak és kizárólag Szegeden játszott telt ház előtt, ami óriási élmény volt a számukra. A Skorpió egy igen ismert közmondását idézve kiemelte: az amúgy is rendkívül sok szép magyar lány közül a legtöbb Szegeden található. Az énekes számára a Napfény Városa a dél-alföldi régióban elterülő kedvenc helye. Rengeteg sok emlék és élmény köti ide. Imádja a város szerethetőségét, gasztronómiáját és egyszerűségét, minek köszönhetően nem lehet eltévedni és elveszni benne.

Az énekes ma kétségtelenül Magyarország egyik legközismertebb arca. Először a Kispál és a Borz majd 2005 óta a Kiscsillag zenekar frontembere.

Kiscsillag hivatalos Facebook oldala

„Nem vagyok egy nagy Alföld rajongó, sőt, nagyképűen hangzik, de én egy hegyvidéki lelkű gyerek vagyok, ennek ellenére kijelenthetem, hogy a Körösvidék és Szeged az, ahol mindig igazán jól érzem magam. A víz közelsége, a város áttekinthetősége és kedvessége az, ami megérint. Nyilván ehhez hozzácsapódik az a sok-sok koncertélmény és emlék, amelyre az IH-ban illetve a Szegedi Ifjúsági Napokon került sor az elmúlt években. Ilyenek a hajnalig tartó beszélgetések, a Partfürdő medencéjében való, éjszakai lubickolások és borozások, a finom ételek és azok a koncertek, amelyekre a saját fellépésünk után magam is kíváncsi voltam és közönségként részt vettem rajtuk ” – kezdte mondandóját Lovasi András.

Az elmúlt néhány hónap nagyon változóan hatott rá. A koronavírus-járvány magyarországi kirobbanása előtt megjelent lemezüket nem sikerült megturnéztatni. Ezt követően, a kényszerpihenő idő alatt pedig először alkotni sem tudott. Idővel aztán ez változott és a „karantén” új dalokat szült, amelyeknek a sorsa mostanában dől majd el.

„ Minél idősebb egy zenekar, annál nehezebb úgy bővíteni a repertoárt, hogy az a már jól bevált és szeretett klasszikusok mellett érdekes legyen a közönség számára. Viszont, jó esetben minden zenész úgy áll hozzá, hogy egyszer megcsinálja élete legjobb lemezét. És ez minden bizonnyal sikerül is. Mert, hogy a rangsorban egy úgyis az lesz, én pedig minden egyes lemez előtt úgy állok neki elkészíteni azt, hogy na ez lesz az! És bár az év elején megjelent lemezünket nem tudtuk azonnal elkezdeni élni hagyni, a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében bevezetett korlátozások enyhítése után azonnal megkezdtük a koncertezést. És elmondhatom: azóta folyamatosan csak megyünk. A célunk pedig az, hogy minél több ember jusson újra minőségi zenéhez és kultúrához. És, ha mi előadok mindezért nem is kapunk pénz, a lényeg az, hogy a háttérben dolgozók, vagyis a technikusok megkapják a fizetésüket „ – jelentette ki az énekes.

Kiscsillag hivatalos Facebook oldala

Lovasi András megsúgta, a már említett mini, 500 főre korlátozódó események mellett azonban Kispál Andrással karöltve időnként saját kertjében 30-40 fős kiskoncerteket is ad. Ezen felül, szabadidejében – amiből szerencsére most már egyre kevesebb van – pihen vagy pedig pálinkát és lekvárt főz.

Fotók: Lovasi András hivatalos Facebook oldala

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb