Mindenmás

Napi pakk, szombat: marad a meleg, óriásbábok a belvárosban, utoljára járnak a nosztalgiajáratok

Igazi nyári szombat elé nézünk, még egy utolsó kört mehetünk majd a retro villamossal és a nosztalgia trolival, az extrém sportok szerelmesei tovább versenyeznek majd a SunCityn. A nyár utolsó hétvégéje garantált, hogy extrém lesz, tele vagány, kicsiket és nagyokat egyaránt szórakoztató programokkal.

MAI SZEGEDI NÉVNAPOSOK

Beatrix, Erna, Cézár, Ernesztina, Huga, János, Kamilla, Kandida, Sebő, Szabina

EZEN A NAPON TÖRTÉNT

  • 586 éve megszületett Janus Pannonius (Csezmiczei János) humanista, latin nyelven alkotó költő, a magyar világi líra első jelentős képviselője. 1458 után nagybátyja váradi udvarában élt, királyi személynök, majd pécsi püspök volt. Elsősorban nem papi, hanem politikai és írói tevékenységet folytatott. A királyné főkancellárja, az ország egyik legbefolyásosabb embere lett. Kezdetben Mátyás híve volt, majd szembekerült politikájával. Emiatt menekülni kényszerült, Zágráb mellett érte a halál. Ferrarai korszakára a könnyed epigrammák jellemzőek. Búcsú Váradtól című versében jelent meg először a magyar táj szépsége. Páduai éveiben kevesebb, de hosszabb lélegzetű verset alkotott. Hazatérése után ért pályájának csúcsára, az egyéni hangú, sajátosan magyar líra szülőatyja lett.
  • 494 éve a mohácsi csatában a török szultán legyőzte a II. Lajos király vezette magyar hadsereget. A harcban életét vesztette az uralkodó is, akivel a Jagellók magyar-cseh ága kihalt.
  • 140 éve Szekrényessy Kálmán átúszta a Balatont Siófoktól Balatonfüredig. 6 óra 45 perc alatt teljesítette a távot, ami Siófok és Balatonfüred között 14 km. A víz 17 fokos volt. Szekrényessy Kálmán a Balaton mellett átúszta a Boszporuszt, a Szuezi öblöt és a Bódeni tavat is.
  • 135 éve Gottlieb Daimler német feltaláló szabadalmaztatta a világ első benzinmotoros kerékpárját. A fából ácsolt robosztus alkotmányt csak nagy jóindulattal lehetett biciklinek nevezni, de legalább elbírta a nehéz motort. Daimler bízott abban, hogy ha az ember a kerékpáron nem borul fel, akkor a motor hajtotta biciklin is egyensúlyban marad. Így kezdődött a motorkerékpár karrierje.
  • 105 éve született Ingrid Bergman háromszoros Oscar-díjas svéd filmszínésznő. Bergman 1935-től filmezett, előbb Hollywoodban, majd Európában, később ismét Amerikában. Első nagy sikerét az Intermezzo című filmben aratta. Egyaránt kiváló volt drámai, vígjátéki, bűnügyi és történelmi filmekben. Leghíresebb filmjei az Egy asszonysors, az Akiért a harang szói, a Gázláng, a Forgószél, A diadalív árnyékában, Az öreg hölgy látogatása, a Kaktusz virága és a felejthetetlen Casablanca. Szomorú véletlen, hogy Bergman éppen 67 születésnapján halt meg 1982 augusztus 29-én.
  • Ma lenne 97 éves Lord (Richard Samuel) Attenborough Oscar-díjas angol filmrendező, színész, producer. Legnagyobb sikerét a Gandhi című filmjével aratta, az 1982-ben bemutatott filmet 8 Oscar-díjjal tüntették ki. Az angol filmgyártás egyik legjelentősebb képviselőjének 1993-ban nemesi rangot adományoztak. Testvére a közismert természettudós és dokumentumfilmes, David Attenborough.
  • 56 éve megjelent Roy Orbison Oh, Pretty Woman című, máig népszerű dala.
  • 54 éves Tóth Ildikó, Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész.

MARAD A KÁNIKULA

Szombaton sok lesz a napsütés, egy-egy frissítő zápor, zivatar a délután második felében alakulhat majd ki a térségben. A feltámadó délies szélben 30-36 fokig melegszik a levegő, délen lehet a legmelegebb.

PIHENŐRE TÉRNEK A NOSZTALGIAJÁRATOK

Szombaton még mehetünk egy szép, nagy kört a Bengálival, vasárnap pedig a piros trolival, aztán vége 2020-ra a retro-furikázásnak Szegeden. Íme a finálé menetrendje!

ELMARAD A KÖVÉR BÉLA BÁBSZÍNHÁZ SZINKÓPÉ FESZTIVÁLJA

A rendezvény a Szegedi Szabadtéri Játékok és a SZIN együttműködésében valósult volna meg, azonban a fertőzöttségi mutatók emelkedése miatt a következő évre halasztották.

ÓRIÁSBÁBOK VONULNAK MAJD A BELVÁROSBAN

Óriásbábos felvonulással készül a Kövér Béla Bábszínház. Augusztus 29-én, szombaton reggel 9 órától indul a látványos esemény, ahol a közönség szimbolizálja a Tiszát, amelyen az óriásbábok úsznak majd.

FOLYTATÓDIK A WAKEBOARD BAJNOKSÁG A SUNCITYN

Augusztus 28-a és 30-a között egy igazán különleges sportélményben lehet részed a Sun City Szabadidőközpontban. A Szeged szomszédságában elterülő létesítmény ezúttal XXII. Wakeboard-Wakeskate Országos Bajnokságnak ad otthont. Így a nyár utolsó hétvégéje garantált, hogy extrém lesz, tele vagány, kicsiket és nagyokat egyaránt szórakoztató programokkal.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb