Közélet

Vajon átlagosan mennyi rezsit fizetünk? Kiderül a legújabb közvélemény-kutatásból!

A Pulzus Kutató által készített felmérés arra a kérdésre kereste a választ, hogy a magyar lakosság mennyi rezsit fizet. A kutatást összegezve igen meglepő eredményre jutottak, ugyanis kiderült, hogy a rezsikiadások kortól, iskolai végzettségtől és lakóhelytől függetlenül egyformán érintik a magyar embereket.

A rezsi az a biztos kiadás, amire minden hónapban számítani kell, azonban hiába mondhatjuk, hogy kisebb eltérésekkel egyformán sújtja valamennyi háztartást ez az összeg, egyáltalán nem mindegy, mekkora a családi kassza, amiből ki kell gazdálkodni a rezsinket.

A kutatás szerint a magyarok 39 százaléka 40-60 ezer, 33 százaléka pedig 20-40 ezer forint közötti rezsit fizet. Ebben minden benne van a gáz, az áram, a víz, a közös költség, a telefon, az internet, vagy éppen a kéményseprés díjával együtt. Azok aránya, akik kevesebbet fizetnek 20 ezer forintnál elenyésző: mindössze 6 százalék. Az emberek 22 százalékának pedig havi 60 ezer forintnál is többe kerül a lakás fenntartása.

Fotó forrása: napi.hu

A felmérés azt is kimutatta, ha kor szerinti bontásban nézzük az értékeket, akkor meglepően azt láthatjuk, hogy a 18-39 éves korosztály nagy része, pontosan 12 százaléka azok közül kerül ki, akik 20 ezer forintnál is kevesebbet fizetnek, és mindössze csak 32 százalékuk mondta, hogy 40-60 ezer forintot költenek havonta rezsire. Ezzel szemben a 60 év felettieknél az arány 42 százalék.

Fotó forrása: napi.hu

Ha az iskolai végzettség alapján szemléljük a rezsi alakulását a kutatásból az derül ki, hogy az egyetemi diplomával rendelkezők jellemzően több rezsit fizetnek, 30 százalékuk állította azt, hogy 60 ezer forintnál is többet. A lakóhely szerinti csoportosítás szerint a városokban jellemzően 20-40, a megyeszékhelyeken és a községekben 40-60 ezer forintot kell fizetni a lakásfenntartásért.

Fotó forrása: napi.hu

Végül a felmérés arra is kitért, hogy a nők és a férfiak között jellemzően a nők fizetnek több rezsit, bár igazán elenyészőek a különbségek a két nem között.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb