Közélet

Merkely szerint közösségi összefogással győzhető le a járvány, a legfontosabb a megelőzés, a maszkviselés, a kézhigiénia és a megfelelő távolságtartás

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, a XI. népegészségügyi konferencián tartott nyitóelőadásában csütörtökön, Budapesten elmondta, hogy míg a koronavírus tavaszi első hullámában a felső légúti tünetekkel orvoshoz forduló páciensek 6 százaléka volt Covid-pozitív, addig most ugyanez az arány 20-25 százalék körül alakul. Kiemelte, a járvány további terjedésének megakadályozása érdekében a legfontosabb a közösségi összefogás, a megelőzés, a maszkviselés, a kézhigiénia és a megfelelő távolságtartás.

Fotó: napidoktor.hu

A hatékony járványügyi védekezésnek köszönhetően egyetlen más országban sem volt olyan hosszú a nyugalmas időszak, mint Magyarországon. Az intézkedések gyorsan hatottak, a nyitás után is stabilan alacsony volt a járvány terjedésének mértéke. Az elmúlt két hétben viszont minden megyében jelentősen nőttek ezek a járványügyi jelzőszámok. Fogalmazott Merkely, ugyanakkor kihangsúlyozta, az első hullám abban különbözött jelentősen a második hullámtól, hogy akkor nagyon magas volt a fertőzöttek között az idősek aránya, míg most a pozitív esetek többsége a fiatal korosztályból kerül ki. Azonban ez sem ad megnyugvásra okot, hiszen a vírus egy idő után átterjed az idősekre is, ezért is kiemelten fontos a maszkok használata. 

Fotó: pixabay.com

Merkely Béla arról is beszélt, hogy a koronavírusnak Magyarországon nem volt harmincévesnél fiatalabb halálos áldozata, valamint európai összehasonlításban alacsonynak számít a magyar halálozási ráta. Kihangsúlyozta, hogy mennyire fontos a szakmailag megalapozott és hiteles kommunikáció, a vírusszkeptikus és maszkszkeptikus hozzáállás pedig nem segít.

Forrás: 24.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb