Mindenmás

Rács mögé kerültek a szegedi emberkereskedők

A Szegedi Járásbíróság elrendelte annak a két férfinak és egy nőnek a letartóztatását, akiket emberkereskedelem bűntette és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak letartóztatása 2020. október 14. napjáig tart.

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség azért indítványozta a három gyanúsított letartóztatásának elrendelését, mivel az ügyészi álláspont szerint megalapozott a gyanú arra, hogy a gyanúsítottak részben ismert, részben még ismeretlen társaikkal legalább két fiatal lányt tartottak fogva lakásukban. A fogvatartás alatt a sértetteket tettleg bántalmazták, illetve egyiküket kiskorú gyermekének testi épségét fenyegetve vették rá, hogy az interneten hirdetve szexuális tevékenységet folytassanak a 2020-as év első felében. A sértetteken túlmenően más nők prostitúciós tevékenységét is szervezték az ország több részén. Az eddigi bizonyítékok szerint a sértettek egyikét Németországba adták el, prostitúció szervezésével foglalkozó magyar ismerőseik részére.

Fotó: Szabó Dávid – Szeged365.hu

Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a gyanúsítottak által megvalósulni látszó bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyú, magas büntetési tétellel fenyegetett – 5-10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, mely az egyik gyanúsított esetében a halmazati büntetéskiszabás szabályai alapján tovább emelkedik – ekként megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a hatóságok elől megszöknének, vagy elrejtőznének, illetve megalapozottan feltehető az is, hogy a gyanúsítottak különösen tanúk jogellenes befolyásolásával, megfélemlítésével, illetve tárgyi bizonyítékok elrejtésével a bizonyítási eljárás meghiúsítására, magakadályozására törekednének. Mindezen túlmenően a gyanúsítottak esetében a megvalósulni látszó bűncselekmény jellegére figyelemmel annak a veszélye is fennáll, hogy a bűncselekményt folytatnák vagy újabb, szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt követnének el, ezért letartóztatásuk mindenképpen indokolt.

A bíróság letartóztatást elrendelő végzéseit az ügyész tudomásul vette, azonban a gyanúsítottak és védőik azokkal szemben fellebbezést jelentettek be, így a végzések nem váltak véglegessé.

Forrás: Szegedi Törvényszék

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb